Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

146 korú megbotlását és letört existenciákat lábra állított. Emberekezrei áldották ezt a törvényt^ akik rehabilitációt kaptak. Közöttük voltam én is és szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem csekély részem volt a törvény megalkotásában. Katonai ügyem végleges elintézése sürgette a rehabilitáció törvénybeiktatását. De átadom a szót Finkey Ferenc koronaügyésznek. — ... Miért van szükség a rehabilitáció törvénybeiktatáslára s mit jelent »a büntető ítéletek hátrányos következményeinek megszüntetése«, ezt talán ma már nem szükséges újságolvasó ember előtt hosszasabban fejtegetni. Igen sokan — jogászok és nem jogászok — évtizedek óta hirdetjük, hogy amennyire szükséges,a társadalom jogrendjének fenntartása érdekében elengedhetetlen a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetése s különösen a súlyosabb és a közveszélyes bűntetteseknek a törvény teljes szigorával sujtása s amennyire helytelenítem magam is a lágykezű bírói ítéleteket, viszont más oldalról éppen olyan szükségtelen, sőt egyenesen igazságtalan dolog a büntetésüket már kiállottj tehát a törvény értelmében megbűnhődött embereket a bíróság által megállapított időn túl is, ï>agy éppen egész életükre kizárni egyes polgári és politikai jogok gyakorlatából. Aki olyan súlyos bűntettet követett el, hogy a büntetőbíróságok azért a törvény alapján életfogytig tartó j egy házra ítélték vagy határozatlan időre (tehát rossz viselete esetén egész életére) szigorított dologházba utalták be, azzal szemben természetesen alig lehet a rehabilitáció szükségéről beszélni. Ámbár büntetőtörvénykönyvünk oly emberies volt a büntetési rendszer megalkotásánál, hogy az életfogytiglani fegyházra elítélt is 15 év kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható s a szabad életben töltött 4 év után — kifogástalan viselkedés esetén — felszabadul a rendőri felügyelet alól is, a szigorított dologházba utalt pedig már a minimális beutalási idő kifogástalan kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható s így ezeknél a legsúlyosabb bűntetteseknél is fennforoghat a rehabilitáció szükségessége. Ámde ezeknél a közveszélyes nagy bűntetteseknél hasonlíthatatlanul nagyobb azoknak az elítélteknek a száma, akik csak meghatározott időre, egynéhány évre vagy hónapra, vagy éppen •pár napra kerülnek a szabadság vesztési intézetekbe. Ezekre jiézve már most mindég előállhat az a helyzet, hogy az illető büntetésének kitöltése után valóban új, becsületes, munkás életet kezd és tényleg hasznos, tisztességes tagjává válik a társadalomnak. Jogos és igazságos-e már most az ilyen csakugyan jó útra tért embert holta napjáig büntetett előéletűnek, rovott múltúnak tekinteni és kizárni a közönséges polgárokat megillető különböző jogosítványokból? De az ilyen jogfosztás és megbélyegzés nem is igazságos, mert amint a keresztény egyházak is feloldozzák a vétek terhe