Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

128 nál az ifjúság, nem tudták. Talán nem is érdekelte őket. Nem volt kiépítve a magyar—cseh kullúrkapcsolat. A kultúrközeledést egyik részről sem próbálták komolyan és így a húszévi együttélés ellenére is idegenek maradtunk. Mostoha gyerekek voltunk. A mostohánk nem törődött velünk. Az öregekre nem támaszkodhattunk, ezek egészen elvesztették lábuk alatt a talajt. Nékik csak Budapesttel voltak kiépítve a kapcsolataik és ezek megszűntek. A mostohagyerek szívósságával nekünk idegen, sokszor ellenséges talajon kellett gyökeret eresztenünk. Bájöttünk, hogy ha el akarunk helyezkedni, nyelveket kell tanulnunk. Tanultunk és megismertük a három szlovenszkói nyelvet. Bájöttünk, hogy igaza van annak a közmondásnak: Ahány nyelvet beszélsz, annyi embernek számítsz. Mi három embernek számítottunk és három ember helyett dolgoztunk. Ez nem jelentette azt, hogy nem voltunk jó magyarok és nem ragaszkodtunk anyanyelvünkhöz, de okvetlenül jelentette azt, hogy látókörünk kiszélesedett és nem hirdettük, hogy Extra Hungáriám non est vita. Nekünk élni kellett az otthon is idegen országban. Megismertük más népek kultúráját, művészetét, napi életét, nyelvét. Más világnézetekkel ismerkedtünk meg. Űj embereket, új teóriákat, új ideákat. Eltanultuk a szocializmust, a demokráciát és megismertük az igazi, más népeket nem gyűlölő nacionalizmust. Átestünk a szocializmus és demokrácia tisztítótüzén és kikötöttünk a szociális, nemzeti, keresztény világnézetnél. Eltanultuk a csehektől a demokratikus elveket, a germánoktól a nacionalizmust. Azt a nacionalizmust, mely nem ismer osztályellentéteket. Nem! szalmaláng sovinizmus. 22. A prágai humanista gondolkozású teoretikusokra gyalázatosan rácáfolt az élet. A nyelvtörvényt felrúgták minden vonalon, még a bíróságokon is. A közigazgatásról nem is beszélek. Ez tisztára cseh és szlovák kezekben volt. A nyelvtörvény betartása, egyenesen bűnnek számított, felrúgása pedig érdemet. A hivatalnokiosztály, beleértve sajnos kevés kivétellel a magyarokat is, — ez a legszervezetlenebb része a társadalomnak, — mondanom sem kell, inkább az érdemszerzés útját választotta. Mint bíró, állandóan a legmagyarabb járásbíróságokon és törvényszékeken dolgoztam és a nyelvtörvény betartását illetőleg a legszomorúbb tapasztalataim vaunak. A »Prágai Magyar Hírlap« egy időben állandó rovatot vezetett a nyelvtörvényi sérelmekről és ebbe a rovatba fokozatosan belekerültek az összes hivatalok és bíróságok. 1937-ben büntető járásbíró voltam a komáromi járásbíróságon. A bíróság folyosóján megállított S. főtanácsos és jóindulat-