Cseh Béla: Daróctól a Talárig 1919-1939 (Komárom : [s. n.], [s. a.])

127 megértem a magyarokat, hanem együtt is érzek velük. Teljesen érthető, hogy fáj — igen, ismétlem, megértem, hogy fáj nekik, hogy történelmi nevezetességű ezeréves hazájuk összeomlott.« »Mindenkinek jó barátja vagyok, aki köztársaságunkkal szemben lojális. Jól ismerem a szlovenszkói és ruszinszkói magyarok kulturális jelentőségét és mondhatom, hogy saját kulturájuk kiépítésében államunkban semmi akadályt nem fognak találni. Kölcsönös bizalom szükséges és a magyaroknak már most meg kell békélniök azzal, hogy ennek az államnak teljesjogú polgáraivá lettek. Nem állítom, hogy nálunk nem akadnak hibák, de bátran kijelenthetem, hogy egész Európában nehéz olyan államot találni, melyben konszolidáltabb viszonyok volnának, mint nálunk vannak... Nincs szándékomban kétségbe vonni az első csehszlovák köztársasági elnök szavait. Talán ő komolyan akarta a nemzetiségekkel való békés együttélést. Katona-ügyemben voltam nála audencián Kistapolcsányban. Velem atyai hangon beszélt és beismerte, hogy igazságtalanságok történnek. Sajnálta, hogy nem kaptam rehabilitációt és szinte bocsánatkérően jegyezte meg, hogy ő nem is olyan nagy úr, mint ahogy elképzelik és a szakminiszterek kontraszignálása nélkül semmit sem "tehet. Tanácsot adott, hogy miképen bírhatom rá a hadügyminisztert rideg álláspontjának megváltoztatására. Jó negyedóráig beszélgetett velem mindenféléről és amikor elköszöntem, magyarul mondta: »Isten áldja«. Amikor a hadügyminiszter helyett a besztercebányai prokurátor ellenjegyezte katonai büntetésem törlése iránt beadott kérvényemet, a köztársasági elnöki iroda soronkívül táviratilag kiértesített, hogy az elnök élt a kegyelmi jogával. A humanista Masarykon kívül akadtak többen is a csehek közül, akik keresték a kisebbségekkel a megértést és komolyan akarták, hogy a nemzetiségek a köztársaság területén otthonosan érezzék magukat. De hiábavaló volt a Prágában élő humánus gondolkozású teoretikusok minden jóindulata, a vidéki basák korlátolt sovinizmusukban a legnagyobb gyűlölettel intézték el a hozzájuk kerülő kisebbségi emberek ügyeit. Ezeknél a pitifasiszta »Napóleonoknál« nem létezett demokrácia, szocializmus, csak az ő korlátolt, mindenkit elcsehesíteni akaró beteges vágyuk és az alkotmányban lefektetett demokratikus elveket, kisebbségi jogokat a legnagyobb lelki nyugalommal rúgták fel. Butaságukban megfeledkeztek arról, hogy ezzel a viselkedésükkel megutáltatják magukat és megássák a demokrácia sírját. Eleven irredenta agitátorok voltak, akik kiölték a kisebbségi ember lelkéből az aktivizmus gondolatát és a leglojálisabb állampolgárokból is csak ellenségeket neveltek. Prága 500 kilométernyire volt tőlünk és a csehszlovák közvélemény nagyon keveset tudott rólunk. Tudta, hogy van egy-két képviselőnk, akik a parlamentben egy nekik érthetetlen nyelven állandóan ellenzékieskednek. Azt, hogy mit csinál a nép, mit esi-