Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

azok száma, akik a kukoricaháncsfeldolgozást, mint háziipari munkát elsajátították. A tanfolyamok a Szövetkezet irányítása és felügyelete mellett dolgoztak. Az irányítás célja az volt, hogy a tanfolyamon résztvevők a praktikus, keresett tárgyakat készítsék és az elkészített tárgyak ki­vitelezésüknél fogva versenyképesek, azaz piacképesek legyenek. Igye­keztünk a hallgatókkal megértetni, nekik bebizonyítani, hogy ezzel a házi iparral foglalkozni érdemes, mert komoly jövedelmet biztosít. A tanfolyam után a résztvevőket rendeléssel láttuk el, hogy őket a termelőmunkához szoktassuk. A tanfolyamok sikere tulajdonképpen csak a második évben fog mutatkozni. A tanfolyam hatása alatt ez évben a kukoricaháncs gyűjtése erős mértékben fellendült. A csuhéj­dolgok megismerése következtében előállott nagymérvű helybeli igé­nyek kielégítése után. ebben az évben a nagyobbmennyiségü nyers­anyagból tetemesen több dolog fog központi értékesítésre kerülni, mint közvetlenül a tanfolyam után. Az 1943—44 telén a tanfolyamokat még nagyobb számban kívánom megszervezni. A tanfolyamokról a következő mennyiség került központi értékesítésre: 1. Strandtáska 26 drb 269.26 P értékben 2. Háncsszatyor 107 „ 193.40 „ 3. Lábtörlő 30/52 cm méretben . . 492 „ 574.— ,, 4. Lábtörlő 35 60 cm méretben 70 ,, 105.— ,, 5. Lábtörlő 35/75 cm méretben 65 „ 87.80 ,, ,, 6. Szőnyeg 60 100 cm méretben 68 ,, 281.— „ „ 7. Háncsfonat V* cm szélességű 47.204.5 fm. 3.660.21 „ 8. Háncsfonat l 1/, cm szé lességű 15.809,— .. 1.244.21 .. .. Összesen 828 „63.013.5 „ 6.414.88 P értékben 9. Fatalpú háncsszandál 92 pár 460 pengő értékben. Január hónapban cipővarrótanfolyamot hirdettünk a hadbavo­nultak hozzátartozói részére. A nagy érdeklődésre való tekintettel az első tanfolyamot megismételtük és a jelentkezőket egy újabb 10 napos tanfolyamon oktattuk ki. A két tanfolyamon összesen Gl személy vett részt, akik közül a téli hónapokban körülbelül 40—45 személyt lát­tunk <i állandó keresettel. A nyári hónapokban a foglalkoztatottak száma még mindig 20 személy körül mozgott. Az év első felében a háncscipők termelési eredménye 1512 pár, körülbelül 22.000.— pengő értékben. Ez az összeg igen tekintélyesnek mondható, különösen akkor, ha figyelembevesszük azt. hogy a teljes értéket mind munkadíjra fizettük ki. Nyersanyagköltség a cipők készítésével kapcsolatban jóformán semmi sem merült fel. A hatalmasan és a későbbi behajtások miatt maradandóan meg­gyarapodott munka szükségessé tette, hogy az irodahelyiségeket bővít­sük. Ezért a Szövetkezet egy nagyobb irodaépület építkezését kezdte meg. Itt kerül majd elhelyezésre a munkások részére felállítandó mosdó- és tussolóhelyiség is. Az épület pincéjében légoltalmi szükség­óvóhelyet fogunk létesíteni munkásaink és a szövetkezeti tisztviselők részére. Egyidejűleg gépkocsiszín építésére is sor kerül. Közlöm a Szövetkezet 1943 augusztus hó 31-i r.yersmérlegét. A nyersmérlegből kitűnik, hogy a Közjóléti Szövetkezet 7 és félmillió kiadási és ugyanakkora bevételi forgalmat bonvolítoít le. 39

Next

/
Thumbnails
Contents