Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
nak emelkedésén kívül az a tény is, hogy a foglalkoztatottak órabére március hónapban 0.05 pengőtől 1.— pengőig, augusztus hónapban már 0.93 pengőtől 1.70-ig terjedt. A kőbányaüzemben március, április, május hónapban számottevő kőkitermelés nem folyt. A munkások a bánya kitisztításával, illetve a bánya átrendezésével foglalkoztak. Május hó végén indult meg a kőkitermelés. Ezzel kapcsolatban új műhelyeket létesített a Szövetkezet. Szükség volt egy kovácsműhelyre és a nyerstermékek feldolgozása érdekében egy két kőfűrésszel működő vágó- és csiszológépberendezésre, a burkolókő és műkölapok előállítása céljára. A bánya jelenleg kőzuzalékot, nemesvakolatot, burkolólapokat és műkövet állít elő. A kitermelt kőanyag, főként az alap- és falkö, a Közjóléti Szövetkezet telepes házépítkezésénél kerül nagymennyiségben felhasználásra. Hősi emlékművet és országzászlót készített a kőbányaüzem impozáns méretben és formában Garamdamásd község részére. Az emlékmű terveit és a rajta elhelyezett domborművet Taby Ilona, a Szövetkezet tervezőművésze készítette. A Szövetkezet mindkét üzemében a munkások részére a nyári hónapokban aratási szabadságot engedélyeztünk. Az aratás idején az üzemek működése a minimumra csökkent, így a Szövetkezet legtöbb foglalkoztatottjának a kenyérgabonája a téli hónapokra biztosítva van. Az év első hónapjaiban 6 községben rendeztünk kukoricaháncsfeldolgozó tanfolyamot: Drégelypalánk, Egeg, Ipolynyék, Inám, Tesmag és Verebély községekben. A tanfolyam alatt a hallgatók száma községenként 20—25 személy volt. Közel 150 személlyel gyarapodott Siklósheyyi kőbányaüzem. 38