Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)

ván ny. igazgató-tanító, pénztárosa: id. Peltzer István nv. igazgató­tanító, ügyésze: dr. Vargha Sándor ügyvéd. A Légoltalmi Liga lévai csoportjának női osztálya 1939. évi május havában kezdte meg tevékenységét. Működése a Légoltalmi Liga mun­kájának szélesebb körökben való ismertetése, népszerűsítése és tagok gyűjtése. Szépen működött e téren a csoport leánygárdája. Résztvett a női osztály a Liga szervezési munkájában is. Nyolc elsősegélynyújtás kiképző tanfolyamot rendezett. Ezen 236 nő nyert kiképzést. Elnöke': Majláth Lászlóné, alelnöke: Gasparetz BéJáné, ügyvezető: dr. Ster­binszkv Ottóné. Igen szép működést fejtenek ki Léva protestáns egyesületei is. Ifjúsági és leánykörök K. I. E. (Keresztény Ifjúsági Egyesület) és S. D. G. (Soli Deo Glória) szervezetekbe tömöríti mindkét nembeli ifjúságot. A Bethlen Katalin nőegylet a gyülekezet szegényeinek és betegeinek gondozásában végez áldott munkásságot. Elnöke: Czeglédv Pálné, titkára: Dóka Sándorné, jegyzője: A ida Róza, pénztárosa: Ku­tassy Dezső. A Protestáns Otthon közművelődési egyesület állandó helyiséget iart fenn, ahol könyvtár, folyóiratok, hírlapok állanak a tagok rendelkezésére. Elnöke: Czeglédv Pál, igazgatója: dr.Kersék János, könyvtárosa: Dubovszkv János, pénztárosa: Váczv István. Léván két sportegyesület működik. A Lévai Sport Egyesület tagjai a tenisz-sportot kultiválják. Az egyesület saját tenisz-pályákkal ren­delkezik. A Lévai Torna Egylet tagjai a sport minden ágát űzik. Saját sportteleppel rendelkezik. Különösen szép működést fejt ki az egyesü­let labdarúgó szakosztálya. A Lévai Torna Egyesület csapata a nemzeti bajnokság harmadik osztályában játszik és előkelő helyezést ért el. Az egyesület elnöke: Munker Henrik nagykereskedő. A labdarúgó szakosztály élén P. Gábris Béla mellett Komáromy Jenő áll, ki egyben az egyesület főtitkára. M. KIR. ÁLLAMI KÖZKRŐHÁZ, LÉVA. Az 1885-ben mint Bars-megyei Közkórház megnyilt lévai m. kir. állami kórház mostani formáját a 30-as évek folyamán nyerte el. 1939 elején állami kezelésbe kerülve az első kettő évben normális kórházi munkák felül a bizony mai igényeket sehogysem kielégítő itt talált hiányos felszerelés kiegészítése adta a legtöbb gondot, de 1940 végéig sikerült a már akkor sem normális viszonyok között a meglévő bel­gyógyászati, sebészeti, valamint az új szülészet nőgyógyászati osztályt, a belügyminisztérium megértő támogatásával minden modern követel­ménynek megfelelő felszereléssel ellátni. 1941 folyamán az akkor rend­szeresített kórbonctan-laboratóriumi osztály is felszereltetett úgy, hogy az 1942. évben a következő gyógytényezők, vizsgálati berendezések, tu­dományos felszerelés, egészségügyi, technikai és gazdasági berendezé­sek által a kórházban gyógyulást kereső, illetve a gyógyító munkát vég­zők rendelkezésére: Aseptikus műtő, szülőszoba, orthopedia kezelő, röntgenbesugár­zás, pneumothorax, fekvőcsarnok, panthost, ultrarövidhullám, quarz­176

Next

/
Thumbnails
Contents