Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
fény. négyrekeszes és villanyos telifürdő, lussberendezés. Kémiai, serológiai, bacterológiai. histológiai és röntgen-laboratórium, elektrokardiograph, alapanyagcsere, cystoskópia. rektoskópia. Tudományos könyvtár 81 kötet 20 évnél nem régebbi könyvvel, 9 orvostudományi folyóirat, prosectura, röntgenfilm és metszet-gyűjtemény. Sterilizáló berendezés, ruha- és helyiségfertőtlenítő, kertgazdaság, lakatos- és asztalosműhely. Az 1942. évet, mint immár teljesen a tetőpontjára hágott világháború jegyében folyót, a kórház működésében az eddigi építőmunka helyett a megtartó munka jellemezte. Teljes tudatában annak, hogy ilyen időkben le kell mondani a materiális javakat felhasználó betegellátó, ill. gyógyító kórház üzem továbbfejlesztéséről, az intézet orvosai és tisztviselői ebben az évben rendes munkájuk után megmaradt energiájukat arra fordították, hogy a gyógyulást keresők ezrei ne érezzék meg az egyes gyógyszerekben mutatkozó hiányokat, a kötszerek műrostos tartalmát és az élelmiszerek néhány kategóriájának időnként bizony lehetetlen beszerzését. A szigorúan vett gyógyítás terén ezt sikerült is maradéktalanul elérni, de még az élelmezés szempontjából legsötétebb október-november hónapokra visszagondolva is azt lehet mondani ha licszabb időn keresztül a megszokott napi 25 gr zsír helyet 7 gr margarinnal kellett is főzni, kényelmi károsodás talán igen. de egészségi károsodás egyetlen ápoltunkat sem érte. Hála a Schoeller-uradalomnak, a központi, a vármegyei és a városi hatóságok megértő segítségének ennek a naponta átlagban 275 egyént ellátó élelmezési nagyüzemnek is sikerült leküzdenie a legnagyobb nehézségeket és az év vége felé már az élelmezés terén is mutatkozott az azóta állandósuló javulása közellátásunknak. Azokon a területeken, ahol nem az anyagi javak játsszák a döntőszerepet, a kórház működése zökkenők nélkül haladt az 1939-ben megkezdett úton. A betegeken végzett nagyobb vizsgálatok, illetve beavatkozások száma, az előző évhez viszonyítva, ismét emelkedett. Az 1941 őszén a magyarországi betegápolók és ápolónők országos egyesületé.4Hámi közkórhú: 177