Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (Košice. Szent Erzsébet nyomda, 1936)
Második rész. A dóm leírása
gyónási titok megőrzésének a mártíriát. Ez idő óta az egyház legnépszerűbb szentjeinek egyike lett. Testének ereklyéjét a prágai szt. Vitus templomban díszes ezüst koporsóban őrzik. A káptalani sekrestye. A kettős oltárkép. A dóm déli falánál, a medaillonokba foglalt szentek képével díszített, három tagozatú nagy ablak alatt nyíló ajtó, az egykori szt. Kereszt-kápolnába, vagy alapítójáról elnevezett Cromer-kápolnába vezet. Kassaegyházmegye 1804-ben történt megalapítása után 1824-ben lett a székeskáptalan sekrestyéje. 1 Fundátora Cromer Ágoston dúsgazdag kassai polgár, aki több ízben volt a város bírája is. 2 A kápolna toldaléka a dóm eredeti épületének, amit a nyugati zárófalnál a templom megmaradt régi támpillére is bizonyít. Alapítóját 1472-ben bekövetkezett halála után e kápolna padlójába temették. Sírkövét a dóm legutóbbi restaurációja alkalmával itt megtalálták s 1904-ben a szt. Mihály kápolna északi külső falába illesztették, ahol ma is látható. Ezen epitáfium fölirata is utal a kápolna alapítására. E trachittuff síremléken a következő latin köriratot olvassuk: hic. iacet. famosu(s v)ir. dnus. Augustinus Cro(mer) quondam, consul. Cassovien. et fundator. pntis. Capelle, q. ob (üt an) no. do MCCCCLXXn. '»Anno Domini 1824. Mense Augusto Capella S. Crucis pro Sacristia Venerabili capitulo assignatur, unde ara elata, renovata et e regione cathedrae collocata est. Occasione hac crypta infra aram fatam in Capella reperta fuit, ubi corpus Parochi condam Cassoviensis Rmi Gregorii 1758. defuncti (Zelenay György) repertum est.« Kassai plébániai Halottak anyakönyve. I. 545. 'Cromer Ágoston kassai bíró volt 1462, 1463, és 1467 években s 1471-ig városi konzul. 257 16*