Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
Daltanulás
22 Szegény embernek szegény a sora. Krumpli az ebéd, tök a vacsora, Akármi a vacsorája, csak legyen a csutorába bor vagy pálinka, Annyit iszik, hogy a főd is mozog alatta. Az utolsó sorban ez a szemléletes kifejezés: a főd is mozog alatta, ez ragadta meg a figyelmét: „Mikor ezt hallottam, ez tetszett meg" annyira, hogy ment utánuk s ezért az egyért a többit is megtanulta. De, ha meg is tanulják az ilyesmit, közkinccsé csak az válik, ami közel áll a népi stílushoz, gondolkodásmódhoz. Ilyen a 41. példa. (A „történetek" dallama.) Ez annyira élt a nép közt, hogy a fiatalok száján át is alakult az újabb népdalok mintájára. Ma dalszöveggel ebben az új formában él a fiatalok között. Mindenesetre közelebb állt ez a dallam a népdalok szokott formájához, mint a többi, amit vásári énekesektől tanultak. Azok kelthettek pillanatnyi hatást, meg is maradtak egyes emberek emlékezetében, de sohasem váltak általánossá. Ezért hát a „történetek" kellőképp érvényesítik is a népballadák formai és érzelmi sajátságait és így meg is van a hatásuk. Egy megölt kocsmárosról, „Regula Edéről" szóló történetről mondta egy asszony: „A férfi oj vastagon az asszony meg véknyán, oj szép volt, hogy sírni lehetett rajta". Persze az is hozzájárult a hatáshoz, hogy ismert személyekről, közismert eseményről volt szó. De nemcsak vásári árusok éneklik meg a nevezetes eseményeket, falun is rögtön kialakulnak helyi balladák ezekkel kapcsolatban. A szereplőket mindenki ismeri, soknak a leszármazóival még találkozni lehetett, egyszóval nyilvánvaló, hogy megtörtént helyi eseményhez fűződnek. „Ne higyjétek, hogy ez találmány, ez igaz volt" — mondják. Van ezek közt olyan, amely minden költőiség nélkül, szolgaian ragaszkodik az események elmondásához, de van olyan is, mely már balladai fordulatokkal van tele és alkalmas arra, hogy variálások folytán kerek, szép balladává alakuljon, pl. (3.). De nem kell ilyen személyes kapcsolat a történetek hiteléhez, anélkül is teljes a beleélés és az együttérzés. A „Csáti bíró lánya" történetét mondta el egy öregasszony és aztán külön szóval is magyarázta, hogy addig táncoltatták, míg vérrel lett tele a csizmája. Erre egy másik öregasszony mély felháborodással szólt közbe: „Marhák". De nemcsak a vásári zsidók alkalmazkodnak a népkultúra lelkivilágához, hanem a kalendáriumok szerkesztői is. Ügy látszik, ismerik a nóta-szükségletnek ezt a nagy fokát. A kalendáriumok, álmoskönyvek egy-két lapján mindig közölnek egy pár verset is. Ez aztán növeli kelendőségüket is, mert ezek a versek nem maradnak a
