Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)
A társadalom
88 halásával, változásával, polgárosodásával még nem kell elpusztulnia: maga a falusi helyzet is életben tarthatja átalakult formában (Érdekes volna a parasztvárosok életét megvizsgálni, milyen volt akkor, mikor még ott is a népkultúra virágzott. Akkor is volt már különbség a parasztváros és a falu társadalmi formái között, vagy pedig csak azóta, amióta a mezőgazdaság kapitalista fejlődése proletársorba taszította a parasztvárosok lakosságának egy részét, más részét pedig polgári fejlődésbe lendítette.) Csak ilyen átalakult formában él már Áj ban az asszonyfonó. Tulaj donképen nem is beszélhetünk már fonóról. Szomszédasszonyok, de még inkább barátnők ketten-hárman összejönnek egymásnál. Egyesek rendszeresen sorba járnak egymáshoz, mások csak egy-egy alkalomra beszélik meg, hogy elmennek fonni. Ilyenkor beszélgetés, tréfálkozás folyik; olyan az egésznek a hangulata, mint mikor polgárasszonyok mennek egymáshoz látogatóba. Ezt a jelleget még az is kiemeli, hogy az ilyen kis baráti csoportok az egyéni szimpátia alapján alakulnak ki. Vannak fejlettebb modorú asszonyok, akiknek társasága kellemesebb, mert szellemi fejlettség, belső finomság nyilatkozik meg érintkezési formáikban. Az ilyenek nagyon megbecsülik, számontartják egymást. Meg is mondják, ha szó van valamelyikről, hogy szeretik és hogy miért: „Gizella néni is olyan nekünk való, beszédes, jószívű." Az ilyenek barátkoznak inkább egymással s összejárnak, még ha messzebb laknak is egymástól. Igen finom megnyilatkozásokat tapasztalhatunk ezeknél. Egy asszonyt semmiképen sem tudtam rávenni, hogy daloljon, azt mondta, nincs hangja. S hogy meggyőzzön, hogy csakugyan nem a jóakaratban volt a hiány, hozott később „nóta helyett" egy szál rózsát: „Ez az én nótám." — Egy jó dalos asszonyhoz sokat jártam. Az ura napszámos volt, rendszerint nem volt otthon. Ezért az asszony — hogy ne is éreztesse velem a helyzetet, arra kért, hívjam fel magammal a háziasszonyomat segíteni a szövésnél, akkor ő is jobban ráér dalolni, „meg különben is szereti Ilon nénit, miért is nem jön hozzá gyakrabban?" Ezek a belső finomságból fakadó megnyilatkozások, az ilyenekből kialakuló állandó érintkezési formák teljesen úri benyomást keltenek, legalább is semmi különbség nincs köztük és azok közt, melyeket az úri társadalom — hasonló fejlett finomság esetén — alkalmaz. Ilyesmi csak fejlett társaséletben és magasabb öntudati fokon fejlődhetik ki. És az ilyen magasabb öntudati fokon már bátran mernek élni az uraknál, polgári életben látott és hallott formákkal is. Az ilyen egyéniségek azok, akiknél a szokások úri, polgári vonásokkal bővülnek ki. Ezek azok, akik a komatál mellé pénzt, gyerekruhát adnak, akiknél itt-ott karácsonyfát látunk, akik az öntözködőket
