Vargyas Lajos: Áj falu zenei élete (Budapest. Kir. Magy. Pázmány Péter Tudományegyetem, 1941)

Nemzetiségek

Nemzetiségek. A magyarokon kívül tótok, egy mánta család és cigányok is vannak a faluban. A mánta uradalmi kerülő volt a Miglinc-ben, onnan költözött be. Gyerekei nincsenek a faluban, ezt tehát a vizs­gálatból nyugodtan kihagyhatjuk. Nagyobb jelentősége van az öt tót családnak. Ezek a háború után a húszas évek közepén kezdtek beköltözni Falucskáról. 1 9 Mindössze 10—15 éve vannak tehát a falu­ban. Érthető e szerint, hogy a családokban mindenütt tótul folyik az élet. De a gyerekek már mind jól tudnak magyarul, sőt a kisebbek már hibásan beszélnek tótul, inkább csak értenek, mint beszélnek. Magyar iskolába jártak, magyarok közt nőttek föl. Itt tehát már megkezdődött a magyarosodás. (Mindez a csehek alatt fejlődött így. Áj ban nem volt állami iskola a cseh uralom alatt sem. Érdekes, hogy éppen abban a családban beszélnek a gyerekek már rosszul tótul, ahol az ember még politikailag is a legkifejezettebben vallotta tót­ságát közvetlenül a visszacsatolás előtt is.) A nagyobbak viszont többnyire jól tudtak szlovákul. Érthető, hiszen ezek a családok még a falucskaiakkal is élénk kapcsolatot tartanak fenn. Minthogy Áj. on keresztül visz az egyetlen út, ami Falucskát összeköti a világgal, sok tót jár mindennap át a falun. Ezek jövet-menet mindig benéznek valamelyik szlovák családhoz rövid pihenőre. Az ájiak meg vasár­nap mennek föl a görög katolikus templomba misére. (NB. Van egy-két görög katolikus asszony a magyarok között is. Ezek Hor­vátiból származnak. Nagyobb ünnepeken ők is felmennek Falucs­kára.) Az egyik tót lány vasárnaponként ott is maradt fonóba, míg a nagyanyja élt és volt hová szállnia. A rokonság természetesen a legerősebb kapocs, ami összeköti a bevándoroltakat Falucskával. Amelyik családban többet beszélnek magyarul is, ott már nem 1 9 Az idők folyamán volt már egyszer nagyobb tót beolvadás a vidéken. A katolikusok egy része tót nevű: Komár, Sztupák, Barnák, Bojszko, Fecso, stb. Ez a beolvadt elem nem származhatott a falucskaiakból, mert azok görög kato­likusok. Ezek ma már természetesen magyarok. (A környékben ma sehol nincse­nek katolikus szlovákok.)

Next

/
Thumbnails
Contents