Esterházy Lujza: A huszadik esztendő (Budapest. Új Élet, 1942)

versével a felszabadulásról. Pillanatok alatt szétk apkod j ák. A hatalmas tömegben lépten-nyomon ismerős arcok: bencés tanárok, cserkészek, egyesületi leányok, pártemberek, főiskolások, mozgalmi vezetők. Elmondják, hogy a város népe forrongásban van, mert már nem tudja kivárni az egyesülést Magyarországgal. Tegnap a litániánál elénekelték a himnuszt s valaki felkapta a Szent András-templomban lévő régi honvédzászlót s vitte Klapka szobra alá, a tömeg utána Pillanatok alatt piros-fehér-zöld zászlók bukkantak fel mindenfelé s a tüntető tömeg a híd felé rohant, hogy egyesülhessen a túloldali testvérekkel. M is jutott a kis hídra s egy volt kommunista munkás feltűzte rá a magyar trikolórt. Ám a nagy híd előtt katonaság várt rájuk, célzásra emelt fegyverrel. Csak a rendőrség emberséges magatartása alkadályozta meg a sortüzet. Azóta a tömeg folyvást a híd felé törekszik. A helyzet igen veszélyes, mert a katonaság sortűzzel fenyegetőzik, ha a tömeg újból megrohanná a hidat. A cseh rendőrfelügyelő könyörög a bencés tanároknak, hogy csillapítsák le a diákokat, a párttitkároknak pedig, hogy csillapítsák le a munkásokat, mert különben baj történhet. S valóban a katonák gyorstüzelő puskákat állítanak föl a megyeháza előtt. De a lelkes magyar tömegek már ettől 54