Esterházy Lujza: A huszadik esztendő (Budapest. Új Élet, 1942)

A nagy csendben énekelni kezdjük a Boldogasszony Anyánkat, majd megszólal egy hang, hogy énekeljük el a magyar himnuszt is. De mert ez tilos, az Eucharisztikus Kongresszus himnuszának utolsó versszakát énekeljük. A sötétlő fenyveseik csendjében, a parázsló tábortűz kialvó pírjában felhangzik az ének, amely új magyar himnusszá kezd lenni a kisebbségi magyarság életében: István király árva népe, Te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe Minden gondod, bánatod. A kereszt volt ezer éve Reménységed oszlopa, — Most is Krisztus jele légyen Jobb jövődnek záloga. Krisztus kenyér s bor színében Ûr s király a föld felett, — Forrassz eggyé békességben Minden népet, nemzetet. Lassan nyugovóra tér a tábor s csak a sátrakból szüremlik ki némi fény. Odakint zivatar közeledik, egyre erosebben dörög az ég s csakhamar eső és szél verdesi a sátor lapjait. A viharlámpa sárga világításában még hosszasan elbeszélgetünk a tábor élményeiről, csendes, boldog megelégedéssel a jó munka fölött, amelyet Isten segítségével itt a táborban és 27