Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Nagyrőcze

17 Ezeknek a tanároknak tüntetően hazaellenes maga­viselete már 1874 előtt is többízben magára vonta a ható­ságok figyelmét, sőt hatósági beavatkozást is idézett elő. így már 1867 februárjában Gömörmegyének egy kiküldött vizsgálóbizottsága jelent meg a gimnáziumban, hogy ott vizsgálatot tartson azon vádak folytán, amelyeket a megye közgyűlésén pánszláv üzelmek miatt emeltek az iskola ellen, A bizottság Zoch dr. tanárnál és Stefančok Károly pénztárosnál igen sok, a környékbeli lakosokhoz intézett hazaellenes tartalmú levelet talált és kobzott el, amelyek miatt nevezettek fogságba is kerültek. Zsedényi Ede egy­házkerületi felügyelő közbelépésére azonban néhány nap múlva mindkettőjüket szabadlábra helyezték és így a vihar Nagyrőczén egyelőre elsimult. De a béke nemsokáig tartott, mert a következő esz­tendőben, 1868-ban az iskola tanári karának a magyar államra nézve egyenesen sértő magatartása újból magára vonta nemcsak a vármegyének, de az egész egyházkerü­letnek figyelmét is. Ebben az esztendőben történt ugyanis, hogy az Igló városában megtartott egyházkerületi közgyűlésen Vécsey Tamás, az eperjesi evang. jogakadémia tanára — később a pesti egyetemen a római jog neves professzora — kifogás tárgyává tette azt, hogy ez a gimnázium minden­nemű iskolai bizonyítványát s így az érettségi bizonyít­ványokat is, csak szlovák nyelven állítja ki, amely nyelv megértése a magyarországi főiskolákon való felvételnél nagy nehézségeket okoz. Követelte, hogy úgy a gyakorlati szempontokra, mint a magyar államnyelv megbecsülésére tekintettel az egyházkerület kötelezze a gimnáziumot, hogy a bizonyítványait ezentúl hasábosan, azaz szlovák és magyar nyelven állítsa ki. Az egyházkerületi gyűlés így is határozott. De bármennyire természetesnek és jogos­nak találjuk is, mai szemmel nézve, ezt a követelést, az akkori szlovák nemzetiségi öntudat abban a gimnázium nyelvi jogaiba való sérelmes beavatkozást látott. A pat­Dr. vitéz Ruttkay László 2 BIBLIOTHSCA HUNGAR1CA

Next

/
Thumbnails
Contents