Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Iratok
140 ... A patronátus a pártoló és ellenző nyilatkozatok kellő megfontolása után a többi 10 választmányi tagnak közös munkálatát a tárgyalás alapjául szavazattöbbséggel elfogadta s a következő feltételeket állapitotta meg: 1. Az intézet, amint azt a vallás és közoktatásügyi minister úr őnagyméltósága is f. é. junius 23-án 17.263. alatt kelt magas leiratában kimondotta, megtartja tiszta katholikus jellegét. Minthogy azonban Minister Ur azon leiratában e tiszta katholikus jelleg fentartására szolgáló módot és eszközöket nem hozza fel: a közgyűlés e tekintetben magáévá teszi a Főtisztelendő magyarországi katholikus püspöki karnak f. é, május hó 5-én kelt s a magas ministérium, valamint az országgyűlési szakosztály által is a középtanodák új szervezéséről kidolgozott törvényjavaslatra vonatkozó határozatát. 2. A patronátus használatul átengedi a magas kormánynak a tanítási célokra az új gymnásium épületét, a városi erdőben való faizás jogával együtt, lekötelezi magát a gymn. pénzalap kamatjait és mindennemű évi adományoknak, a tandijt is beleértve, a patronátusi bizottság által meghatározandó részét félévi részletekben a tanulmányi alap pénztárába befizetni, a gymn. patronátusra szóló nyugtatványok ellen átszolgáltatva, magának a gymnásiumi pénzalapnak, melyet tulajdon joggal maga a patronátus kezelni fog, megkárosítása nélkül. 3. Minthogy egy algymnásium Magyarország katholikus tót ajkú .lakosai szükségeinek teljesen meg nem felel s az 1868. évi XLIV, t. c. 17. §-a a magas Kormány feladatává teszi a honpolgároknak saját anyanyelvükben oktatásáról gondoskodni: a znióváraljai aut. kath. gymnásium patronátusa szívből óhajtja, hogy a magas Kormány ezen intézetet ha nem nyolc, legalább hat osztályúvá emelje, de a mostani szervezetének, valamint a tót nyelvnek mint tannyelvnek megtartásával, azonban úgy, hogy a felsőbb osztályokban még több tantárgy taníttatnék magyar nyelven, mint eddig az alsókban. 4. A gymnásiumnak hat vagy nyolc osztályúvá emelése a mostani gymn. épület nagyobbitását is vonná maga után s minthogy ezen épület a patronátus tulajdonául kezeiben maradna, ezen nagyobbitást ugyan ő vállalná el, az e czélt előmozditó gyűjtések megengedése mellett. 5. A tápintézet (alumneum) fentartásának terhét tartaná meg a patronátus s azért az e név alatti pénzalap, az ezen tápintézet javára befolyandó mindennemű adakozások, valamint annak igazgatása is általában a patronátus kezében maradnának. 6. Minthogy az eddigi, a magas Kormány által elrendelt nyomozások és vizsgálatok a mostani tanárkarnak nemcsak paedagogiai és didaktikai képzettségét, hanem erkölcsi feddhetetlenségét is con-