Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)

Iratok

141 statálták: a magas Kormány megtartaná a mostani igazgatót, mint igazgatót, valamint a mostani tanárokat azon esetre is, ha az inté­zet az eddiginél több osztályúvá emeltetnék; azután pedig sem a mostani igazgatót, sem a mostani tanárokat a patronátus beleegye­zése nélkül sem az intézettől el nem távolitaná, sem pedig más inté­zethez át nem helyezné, mivel ők a gymn, patronátussal oly szerző­dési viszonyban állanak, melyet törvényes határok között megtar­tani a patronátus lelkiismeretes kötelessége, Az igy megtartott igaz­gatót és tanárokat a magas Kormány a tanulmányi alapból fizetné és pedig úgy, miként az állami gymnásiumok tanárait azon meg­jegyzéssel, hogy kellő tekintetbe venné azoknak eddigi szolgálati éveit mind az előléptetésnél, mind a nyugdijazásnál. 7, Ha a magas Kormány szükségesnek találná már az eddigi hat tanár számát szaporitani, azt a magas Kormány véghez vinné az ő általa kinevezendő tanárok által. Ha a gymnásium hat osz­tályra felemeltetnék, akkor a tanárkar állana kétharmadból a patro­nátus által választott és egyharmadból a magas Kormány által kine­vezett tanárokból; a nyolc osztályú gymnásiumnál a patronátus vá­lasztaná a tanárok egyik felét, a magas Kormány pedig ugyanazok­nak másik felét nevezné ki. A tanároknak általában vallási tekintet­ben feddhetetleneknek és a tót nyelvben irodalmilag képzetteknek kell lenni. 8. A patronátus ügyekezni fog ama kifogásnak, melyet Mi­nister úr őexcellentiája nevezett leiratában a gymn. alap elégtelen­sége tekintetében felhozott, elejét venni minden módon oda töreked­vén, hogy új adakozások által ugyanazon gymnásiumi alapot gyara­pítsa s igy a már amúgy is igénybe vett tanulmányi alapot meg­kímélhesse. Azon esetben pedig, ha a gymn. alap annyira gyarapod­nék, hogy ennek kamataiból kitelnék egy vagy több tanár kitartása, akkor a gymn. patronátus ama egy vagy több általa fizetett tanáro­kat választaná; ez által a magas Kormány által kinevezendő tanárok számából ugyanannyi elesnék. Ha a felhozott feltételek akármelyike bárki által megsértetnék, a patronátus fentartja magának törvényileg biztosított jogát: önálló, a magas Kormánytól — kivéve a legfelsőbb felügyeletet — független tanodájának fentartására, mely esetben a magas Kormány, illetve a tanulmányi alap felmentetnének mindazon, e feltételek által meg­szabott kötelezettségök alól. III. sz. Minthogy bebizonyult, hogy a megválasztott tizenegy tagú bizottság elszórása és tagjaínak nagyobb száma miatt a rá bízott feladatának csak nehezen és időveszteséggel felelhetett meg, más-

Next

/
Thumbnails
Contents