Révay István: A belvederi magyar-szlovák határ (Budapest, Magyar Statisztikai Társaság, 1941)

A határvonal további szakaszai

vákokat telepítettek ide és az új telepesek által 1930-ban ismét szlovák többségűvé lett a falu, mely helyzetét 1938-ban is megtartotta, úgyhogy ma szlovák többségű szigetközségnek tekinthető (1930-ban 71% szl. — 29% m., 1938-ban 70% szl. — 30% m.). Rimaszombattól közvetlenül keletre két kis községet — Baktit és Bellényt — kell a teljesség kedvéért felsorolnunk, bár V. dr. ezeket sem említi. A két község 1930-ban szlovák többségűnek volt kimutatva, mi ellentétben áll előbbeni adataikkal. Ez a két változás nem tudható be egy netaláni visszaszlovákosodási folyamatnak, mert 1921 és 1930 között történt földparcellázással kapcsolatos szlovák betelepedés eredményezte. Bakti a cseh-szlovák időben lett önálló községgé, addig közigazgatásilag Rimaszombat városához tartozott. Az előbbeni időből két önálló adata ismeretes : Fényes magyarnak jelzi, 1910-ben pedig 100% magyar. Önállósítása után 1930-ban a szlovákok betelepülése dacára magyar többségűnek kellett volna lennie, de a régebbi lakosok nagyrészének (377 közül 173-nak) cseh-szlovák állampolgárságát nem ismerték el s ezek kívül maradván a nemzetiségi rovaton, 77%-ban szlováknak és csak 23%-ban magyarnak számított a község. 1938-ban az egész lakosság számláltatván, az eredmény 69% magyar és 31% szlovák. Bellény a Lexicontól kezdve, minden adatában színmagyar, még iQ2i-ben is 100 százalékban magyar. 1930-ra az említett szlovák betelepedés után 67 % szlovákra és 33 % magyarra változott a nemzetiségi elosztás. Az etnikai rontás itt oly mértékűnek bizonyult, hogy a lakosság jórészben ki is cserélődött (1921-ben 120 ref. — 32 rk., 1930-ban 81 ref. — 171 rk., 1938-ban 74 ref. — 228 rk.) és még 1938-ban is több a szlovákja, mint a magyarja : 69% szlovák, 31 % magyar. A bakti és bellényi szlovák parcellázások ugyan nem tartoztak a hivatalos telepítési akció keretébe, a hivatalok azonban az egyéb parcellázások esetében is gondosan ügyeltek arra, hogy azok a nemzetiségi expansió szolgálatába állíttassanak ; Bakti és Bellény magyar etnikai talaj. A Rimaszombat és Rozsnyó közötti szakaszon elsősorban Jolsva kérdésével kell foglalkoznunk. A városka lakosságának legnagyobb része ugyanis szlovák származású és azáltal, hogy a döntőbírói ítélet Magyarországnak ítélte, négy szlovák községet is magával rántott a magyar oldalra. A népszámlálásokat megelőző források szlováknak mondják. Magyarosodásra való hajlamossága azonban már ezen időből datálódhatik, mert 1880-ban 41%-nyi magyarságot mutatott ki az első magyar népszámlálás. A hasonló gömörmegyei mezővárosokban általában beszélték mindkét nyelvet, de Jolsván az is elősegítette a magyarosodást, hogy közel feküdt a nyelvhatárhoz — olyan sávban, hol a falvak lakossága többnyire a másik nemzetiség nyelvét is beszéli — és dél felől néhány magyar falu is gravitált feléje. 1890-ben a 10 év előtti eredmény ismétlődött meg : 45% magyar. 1900-ban és 1910-ben már nagy magyar többséget mutatnak az adatok : 78 és 80% magyar. A cseh-szlovák számlálások ugyan a magyarság rohamos visszafejlődését mutatják : 32-18-7% magyar, de a város erős mértékű kétnyelvűsége továbbra is fennmarad és a bécsi ítélet az elcsatolás előtti adatok alapján határozott. A várossal együtt került szükségszerűleg a magyar oldalra négy tőle délre fekvő szlovák község : Jolsvatapolca, Kisperlász, Süvete és Miglészpataka. A négy község jelentős mértékben kétnyelvű, 1880-ban Jolsvatapolcán, Kisperlászon és 56