Sziklay Ferenc: A világ ura

tette föl, mindent elhanyagolt vizsgálódásai közben. A Venus elvonulását a Hold előtt, — amivel társai népszerűséget hajhásztak s Uram bocsáss! — szinte verseket irtak a fenségéről, — olyan égi primadonna-giccsnek nézte le. A napfogyatkozás nem kötötte le annyira, mint egy rendőrségi hir arról, hogy egy féltékeny szerelmes vitriollal öntötte le a babája arcát. Most, most kell eldőlnie a nagy kérdésnek! Szive a torkában vert: „Ködfolt, üstökös, ködfolt, üstökös!" — kalapálta az izgalomtői szabálytalanul, azt is szerette volna lefojtani, hogy még ez a hangtalan hang se zavarja az éjszaka isteni nyugalmát. És egyszerre csak éles berregéssel hasit bele a házi telefon csengője a kisérteti csendbe. Caduc ur ijedten zöttyen vissza az égből a földre. Idegesen kapja föl a kagylót. — Mit akarsz? — Jaj papa! Drezdát fogom, — válaszol egy fiatal leányhang, melyet még a mikrofon sem tud megfosztani melegségétől —• a filharmonikusok a „Nagy Kilencet" játszák!... Várj, bekapcsolom a te fejhallgatódat is ... — Ugyan, hagyj békét az ostobaságaiddal! 1— De papa! Ilyen szentségtörés! Ostobaság Beethoven gigantikus alkotása? Az a kar?! Hiába, a karba egyesitett emberi hang a világ legtökéletesebb orgonája! — Bánom is én a te orgonádat! — De hisz máskor örülsz neki, ha „zenekiséret mellett táncolnak előtted a csillagaid" — ahogy mondani szoktad. — Csakhogy ma nincs kabaré! Ma egy uj világ születik i.. — Értem már, gyerekágyhoz nem passzol a zenekíséret? —• Kímélj meg, kérlek, az ostoba vicceidtől! Az égben vagyok! — Nem is tudtam, hogy huszonnégy fok volt a Jákob lajtorjáján! —• kacagott a leány a kupolaterembe vezető meredek vaslépcsőre célozva.