Sziklay Ferenc: A világ ura

— Ne csúfolj! Ma nem kell semmi földi! Az űrben uj világ van keletkezőben, százezerszer nagyobb, mint ez a bűnös, piszkos földgolyó!... Tiszta, éteri, fényes ... — Papa, te bele fogsz bolondulni a csillagaidba! — Ne szemtelenkedj! Nem elég, hogy a tudomány tisztaságáért való harcban elhagytak a barátaim, összeesküdött ellenem az egész világ, még a tulajdon leányom is?... — Ugyan papa! A sok bolond csillagász csak nern az egész világ! Ha száz van a földön, hát sok. És a többi okos ember mind rabja a zene csodájának! Mi hasznod azokból a tiszta, éteri, fényes csillagokból? Kár értük odafent gubbasztani, hiszen előre tudod, hogy mit fognak tenni! — De ma éppen ezt nem tudom! Hagyj békén! — Dühösen lecsapta a kagylót. Már ugy is félt, hogy mi lesz a refraktor okuláréjában, nem mulasztotta-e el a legfontosabb perceket. Lelkiismeretfurdalást érzett s valami pajkos eszmetársulás a tudós asszonyt juttatta eszébe, aki későn ér a nagy pillanathoz. Magáénak érezte az ég újszülöttjét, ijedten gondolt arra, hogy ellophatja tőle valaki az ellenségei közül. — De nem! Nem hagyja. Csak egy konkurrens lehet az a gálád Mac Yersey ott, Washingtonban, csak neki van az egész földön még egy ilyen tökéletes teleszkópja, mint az övé és az most alszik. Nála nappal van. Legfeljebb protuberanciákat méricskélhet, ha kedve van hozza, késsék és —• másé a dicsőség! Félelem, szorongás és irigység gyötörték Caduc urat... Az őszi éjszaka kristály tiszta. Egy felhő sincs az égen, a csillagok szinte szikráznak a mély, kobaltkék óceánban. Semmi légköri zavar. A láthatatlan villamos hanghullámok akadály nélkül röppennek a kíváncsi antennákhoz. Éva lent a földszinten megcsavarja a hangerősitőt. Nem kell Caduc urnák fülére sem tennie a fejhallgatót, ugy is hallatszik tisztán, nemesen az Isten leg7