Sziklay Ferenc: A világ ura

— Ezt könnyen mondod te, de én egy bukott ember vagyok, ha ezt a pénzt ki kell vonnom az özemből. —• Haha! Hiszen te akkor leszel befutott ember, ha bukott ember leszel. Ez volt a föltétel. Ugy is zokon veszik odafönt, hogy még a züllésnek nyoma sincs nálatok. Telkes Ernőben föllázadt a munkájában magára és hivatására talált ember Önérzete: —. És te azt hiszed, hogy én komolyan kötélnek álltam? Te ilyenre képesnek hiszel egy művészt? Jól tudom, hogy mi vár rám a befutottságban. „A selmát megfizetik, de kezet nem fognak vele" — vagy amint Gáthy mondta: „A szerszámok sorsa az, ha elkopnak, szemétre dobják őket." Éti élni akarok! Élni, dolgozni! — kétségbeesetten nyögte a szavakat, — ha beugrattál, most már segits tovább! — Én segitsek? Miért voltál ostoba? — Én ostoba? — Persze. Ha okos lettél volna, ahelyett, hogy beleölted a pénzt vászonfalakba és szines rongyokból férceit duodec-fejedelemségi uniformisokba, szépen elraktároztad volna Svájcban s mikor jön a krach, elmehettél volna urnák! Az is mindegy, hogy a Goldhand pénzével-e, vagy anélkül. Ez tisztára gusztus dolga. — Cinikus vagy, Nikkel! A riporter vállat vont és felállt az asztaltól. — Hát itt hagysz? Nem segitesz? — Hogy segíthetnélek? — Ahogy kijártad a koncessziót, ugy most is szólhatnál ... — Ugyan kérlek! Ki ér rá most ilyen bagatell dolgokkal törődni. Itt a nagy harc, — hiszen hallottad Gáthyt — itt most két tűz között áll az egész ország. Amerika, vagy Franciaország? Ez a kérdés. Ki törődik avval, hogy Csilizpatason játszik-e még Telkes Ernő színtársulata, vagy már Csütörtöksúron beadja a kulcsot! — De kérlek!... 65 10