Sziklay Ferenc: A világ ura

— De hiszen ahhoz segitett éppen hozzá, hogy a művészeteddel keresd a kenyeret, ne dumával a két tojást pohárban. — Ha igy volna! De nem igy van. Te nem tudod, mi van itt a háttérben. —. Mi volna. Goldhand beleugrott egy rizikóba, rászán egy pár rongyos százezret, ha beüt jó, ha nem, mi az neki? Mintha én husz fillért adok „Für die Musik". Tőled függ, hogyan kamatoztatod. — De a háttér! A háttér. Azt ő sem tudja! Csak én. Nyomorultabb vagyok, mint tegnap, amikor píkét járszottuk luftra! —• De miért? Ezt nem értem. —• Még ezt sem érted? Persze, te nem tudod, ini a magas politika. — Mi köze ennek a politikához? — Hát nézd, te mérnök! Itt ugye, van kisebbség? Annak vannak jogai. Papíron. Ugye? Azt elvenni nem lehet csak ugy ukmukfuk. Mégis el kell venni, mert ez államrezón. Ugye? Ez csak világos. Ez a politika Ehhez eszköz kell. Érted? Nna. Hát én vagyok az eszköz. \ művészet cégére alatt lejáratni a művészetet, hogy magától dögöljön be és Pilátus mossa a kezét. Ugye? — Hát mért vállalod ezt a csúnya szerepet? — Muszáj. Lüsziért. Tudod? Lüszi az egy isteni nő. És az istennők csak nem stoppolhatnak harisnyát. Vagy eladni őt, vagy eladni magamat. „Kein anderer Weg führt nach Küssenach!" És ez az én tragikumom! „Nincs a teremtésben Verescsagin". Azt hittem, hogy csak magamat adom el s félek, óh félek, hogy ő lesz a ráadás! Érted már? — Érti a nyü... de ez mellékes. Ide, ide doktorkám, itt vagyunk! — Ez már a hórihorgas újságírónak szólt, akinek púderes arca, amint bedugta az ajtó nehéz darócfüggönyén, szinte fluoreszkált a délutáni félhomályban, mint egy materializált szellem. — Elhoztad? — kérdezte mohón Telkes, mikor meglátta Nikkelt. 25