Sziklay Ferenc: A világ ura

— Halljuk! — Elsején lejár a Forgács koncessziója. Ahogy tudom, dobva van. Keresnek egy megbízható embert. Rád gondolnak. — Ugratni akarsz? Én lennék nekik megbízható? — Hisz éppen azért vagy megbízható, mert nem vagy megbízható. — Ezt nem értem. — Majd megmagyarázom. — Tessék, doktor ur, kihagytam, •— szólt közbe Gusztáv. — Kifordított kvart. Fent fogni, bal falssal. Helyes! Most!... nem ugy!... Kuzé a pontosról. Telibe találni, jobb fals. Nikkel nekigyürkőzött a nehéz állásnak, de a golyója nagy ívben átugrotta a másikat, kirepült az asztal rámájából, kopogva végigugrált a padlón s éles zörejjel nekivágódott az ablak sarkában a köpőcsészének. Gusztáv szolgálatkészen utánaszaladt s letörülte róla a zsebéből kiálló szervétával a ráfröccsent vizet. — Ezért nem iszom én kávét ebben a kocsmában! — Undorodott a mérnök. —• Szalvéta für alles! Egy pikkoló éles hangja rikkant a délelőtti kávéház ürességébe: — Főúr, jobb három, fizet! —• Krremásson!... Bocsánatot kérek, doktor ur, azonnal jövök — szólt Gusztáv s automatikus pincérmozdulattal nyúlt hátra a pecsétes szmokingja alá, ugy sietett, aprópénzt zörgetve a jelzett asztal felé. — Hát mi van, öregem, azzal a bolttal? Hogy is van csak az az izé a megbízhatóságommal? — Majd máskor! A kocsi kész. ha akarod. —• És honnan vegyem hozzá a pénzt? —• Adok egy jó éceszt. Menj át a másik terembe. Ott találod Goldhand urat, a bécsi hadimilit. Annál könynyen áll a pénz. Egy ió dumával kicsiklandozhatsz a zsebéből annyit, amennyit akarsz. Még hálás lesz, hogy kinevezed mecénásnak. — De mi legyen a duma? 18