Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

A fasizmus mint szennyes, mit az ember eldobhat magától, forradalmibb, lázítóbb megállapítást fasiszta államban lehet-e tenni? És a magyar író megtette. Egyedül a magyar író. Tiso ellenkezőjét szuggerálta: „A nemzet és a párt sorsa egy. És a jövőben is így lesz." (

Grenzbote 1943. XI. 6.) Tuka is másképp kottázta: „A világ elkövetkező politikai grammatikájában ez a fogalom, hogy a párt német minta után az egész nép egyesítését fogja jelenteni." A magyar író nem a barbarizmus politikai grammatikája szerint beszél, ő „az erkölcsi restitúció híve, mivelhogy béke és emberi értelmű élet csak így térhet vissza az igazság és mindenki számára" (1943. karácsony). A szlovenszkói magyar író a Mach-korszakban az erkölcsi tisztaság megszállottja. Kínosan pontos tisztaságigyekezet ez: jaj, csak makulát ne ejteni a vox humanán. Minden agysejt, minden szívütem, ráció és lélek, szellem és jellem erre van beállítva: „E helyzetben sok az árvaság veszélye... de még több az erkölcsi tisztaság és nagyság, mely a maga idejében még egyszer nagyon is számítani fog." (Peéry, Esti Újság 1940. I. 2.) A maga idejében: amikor nem a barbarizmus törvényei uralkodnak! A fasizmus legyőzetése után, amikor újra az emberi jogok határozzák meg a történelmet és az emberi méltóság az egyéni magatartást. Amikor az antifasizmus ítél elevenek és holtak felett. A szlovenszkói magyar író százszázalékos tudatban készült a holtbiztos igazolásra. Munkája nem más, mint állandó ítéletinvokálás: „S mint akinek talán búcsúznia kell, tisztán szeretne látni, már nem is a gyakorlati eredmény miatt, hanem hogy 39