Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

megállhasson a végső lelkiismeret-vizsgálat előtt." (Peéry, 1943. III. 12.) A magyar író felelni akar, tanúskodni. „Olyan időket élünk, amikor nemzeteknek, pláne a kisebbeknek fontos a magaviseleti jegye a világ előtt... Ki tartotta meg az emberi méltóságot... a nyugalmat és türelmet? Lehet osztályozni... Hogy a részletekben miképpen viselkedett ez vagy amaz Európában a nagy megszégyenítés éveiben... napvilágra kerül. Az emberek emlékeznek." (Szalatnai, 1943 karácsony) Az emberek nem emlékeznek. Mert a különbség szembeszökő és szégyenletes lenne különben. Volt egyszer egy Milo Urban nevezetű szlovák író, kit Willi Münzenberg fedezett fel annak idején. A Živý bič írójáról írta Hans v. Zwehl 1931-ben: „Európa ezt az új nagy költőt, kit a háború csontkeze érintett, ámuló csodálattal fogja megismerni." És mégis ez a Milo Urban, a szlovák antimilitarizmus nemzetközi elkönyveltje, lett a német fegyveres barbarizmus legpotencionálisabb szlovák kerítője. O is ítélethozatalt invokált, ő is holtbizonyosság elé énekelt, de nemzete szempontjából más igazolásra és jövőre gondolt: „A lelkek és szívek szlovák forradalma figyelemre méltó sikereket könyvelhet el, melyekkel Németországon és Itálián kívül nagyobb és érettebb nemzetek nem dicsekedhetnek. Ez a mi nagy előnyünk, amit Németország is elismer, és ami Európa újjárendezésénél egyedül fog latba esni." {Gardista 1942. XI. 3.) Egymás mellett fut, íme, kétféle ítéletinvokálás, a mérlegserpenyő igézete dolgozik mindkét magatartásban: a farka40