Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Illés Endre: A tölgyerdőre épült város
baglyok tanyáztak — hatévesen, nyolcévesen nem sejthettem, hogy magasba lángoló, elkeseredett vallási harcok kihűlt lávatengerén járok. Ebben a hallgatag józanul zömök minorita kolostorban, mely Zápolya János karcsú kápolnája mellé épúlt, a felvidéki ellenreformáció vezérkara tanácskozott. Innen irányították a harcot az erős evangélikus város, a bástyák mögé húzódó Luther-követők, a kereskedő és iparos Lőcse ellen. A szomszéd ellen. A daróci domb választotta el a két tábort, amely kúlönben akár farkasszemet is nézhetett volna — s a selyem Mária-zászlók végúl is megindultak a bástyák megvívására, a katolikus főurak és a falusi szegények szövetsége a gazdag német polgári otthonok hitének legyőzésére. Volt ebben a harcban győztes? Győzők és legyőzöttek végúl mind elfértek a megvívott bástyákon belúl. A lőcsei templomok megszokták, hogy falaikat két vallás erősítse, kincseiket kétfelől is gyűjtsék. Csak a csútörtökhelyi minorita kolostor úrúlt ki lassan, ottmaradt öregen és mogorván a dombon, a csúcsíves, karcsú kápolna mellett, melyen nem fogott az idő. A félelmetes szomszédot, Lőcsét, én egy dombról láttam először. Akár az ellenségei. De én nem a megvívására indultam, engem fogolynak vittek ebbe a városba. Az iskola foglyának. Tízévi magány és szabadság után egy idegen rend, mérték, fegyelem szolgájának. Kocsink megállt egy dombon, s a szeptemberi fényben a bakról szorongva, figyelmesen az ellenség arcába nézhettem. Templomtornyok szúrtak a párás magasba, tisztán látszott a régi várfal. Csupa kő volt ez a város, csupa ház, csupa cseréptető, templom, erődítés, bástya — csak Sienában láttam jóval később ennyi követ. Nem is más ez a város: a felvidék Sienája. Eretnek város. Csak az eretnek tudja így megtagadni régi hitét, az új gúnya alá rejtett, régi, áruló bordázatot. Ez a kőváros hétszáz évvel ezelőtt tölgyerdő volt. Egy sűrű erdőt kellett itt kiirtani, hogy az alacsony dombon város épülhessen. De a pincékben megmaradtak a gyökerek és a tuskók — aki járt lőcsei pincékben, tudja, hogy ma is megbotolhat a régi halott, a kiirtott erdő szívós csontjaiban. A legenda szerint a város neve a rettegést őrzi: Leüt schaut! — így kiáltoztak volna egymásnak a városalapító szászok, akik a tatárdúlás után új sánccal és új várossal próbálkoztak, de közben aggódva lesték, nem térnek-e vissza a tatárok. Nem tértek vissza — és a városalapítók meg a fiaik meg az unokáik száz és száz évig építhették városukat. A várost, melyet tűz pusztított, ellenség lövetett, isteni kegyelem lerombolt, hogy lakói újra és újra kezdhessék építését, egyre tömörebb, 57
