Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Illés Endre: A tölgyerdőre épült város
A Illés Endre tölgyerdőre épült város T ízéves koromig úgy éltem, mint akit egy kémcsőbe forrasztottak — magamban voltam, nem ismertem más gyereket. A teremtés hatodik napja lehetett ilyen, amikor először vettek lélegzetet erdők és madarak, amikor fény és sötétség volt már, s éltek a rémek, sejtelmek, veszedelmek, csak ember nem mutatkozott még semerre. Igazi, élő ember ezen a tájon csak egy másik kisgyerek lehetett volna. Éppen ez a társ hiányzott. Testvértelen fiú voltam, és falun éltúnk. Abban az alig megtalálható, kis felvidéki faluban, melynek kúlönös neve a hét egyik napját rebbenti fel, s ahol Zápolya János építtetett egy szépségében és magányosságában külön élő kápolnát — Csútörtökhelyen. Szerettek és féltettek. Az üvegcsőbe velem forrasztották egy nagy lakás egymásba nyíló szobáit, az óriás gyümölcsöskertet, melyen alázatos patak surrant át, a szénapadlás forró gőzeit és aromáit. Mindezekre olyan élőn emlékeznek nyálkahártyáim, mint a közeli erdőkre, hosszú kocsizások átpirosító lélegzetvételeire. Még nem ismertem a betűket, amikor elhagyatott tájamon megjelent az első mitológiai lény, nehézkesen imbolygott felém tányértalpán, brummogva szólongatott, lépes mézzel kínált — igen —, ő volt. Gyertyaszentelő Boldogasszony vasárnapjának időjós hőse, vagy ahogyan egy magyar író nevezte: Mackó úr. Azt hittem, a szomszédból jön, innen az erdőből, egy málnabokor alól. Én a nagy karosszékben kuporogtam, anyám hangosan olvasta a könyvet — „érted?" — kérdezte időnként; bizonyára igen zavaros feleleteket adhattam, mert anyám fáradhatatlanul elölről kezdte a fejezetet. Pedig hogyne értettem volna azt az áfonyaízű és málnaszagú erdőt, mely karnyújtásnyi közelben élt mellettünk, melybe annyiszor belekocsiztunk, s melynek varázslatát máig sem tudtam kiszellőztetni magamból. Ez az erdő és varázslat a Tátra volt. Éltem később kivilágított esti szállóiban, láttam a tavait, Füredjeit és Széplakjait, jártam turistaútjain, hallgattam vízeséseit — mindenestül felhajtottam azt az ízt, amit téli és nyári vendégei, a síelők, a napozók, a teniszezők, a gyopárvásárlók oly olcsón megkaphattak. De az én Tátrám mindörökre más táj. 55
