Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Peéry Rezső: Két karácsony között
lakosság nagyobbik része katolikus) még a háború előtt leégett; ez a piros cserepes, csinos nagy új templom azóta épúlt. Van még református templom is, meg zsinagóga is. A reformátusba imádkozni jártunk, a katolikus templomba bámészkodni. A vasárnapi mise titokzatos volt, visszafojtott lélegzettel néztem végig minden részletét, lehetőleg azonban távol az oltártól s közel az ajtóhoz, mert váltig attól tartottam, hogy eretnek voltom kitudódik valahogy a végén, s én itt maradok bezárva, ebben a borzasztó tömjénszagú sötétségben. A katolikus és református pap egyébként jó barátok voltak, s Jókai se írhatta volna meg szebben, ahogy ők megtették: a katolikusnak kálvinista szakácsnéja volt, a reformátusnak, agglegény lévén, meg katolikus. A lakosság azonban hitfelekezetre való kúlönbség nélkúl szorgalmasan hitt a babonában. Gyermekkorom sok ijedelme s dús képzeletvilága, mely minden este titokzatosan kivirult, innen való. Boszorkányokról, szörnyűségekről úgy értesültem, mint ma az utcai balesetekről. Egyetemi éveim alatt egyszer Bécsben arra ébredtem fel, hogy kuvik huhog. Megborzongtam, s abban a percben Ógyallán voltam, éreztem az eresz alatt lógó kukorica szagát, s árnyak illantak ide-oda. Madaron, beszélték, van egy kanász, aki a húzódozó fiúkat szerelemre tudja gerjeszteni a gazdag leányok iránt; betegséget, kiütéseket varázsol elő arra, akin bosszút akar állni a hoppon maradt leányzó. Sűrűn jártak hozzá. Az ebédnél elmondottam ezt, s apám nagyokat kacagott, de el is csodálkozott, hogy ilyen pontosan emlékszem a dologra. A kanászt ő leplezte le furfangos módon. Bizonyára mindnyájan éreztük azt, ahogy az ember visszatér rég volt helyére, minden méretében kisebbnek találja azt. Ógyalla is ilyen kicsi lett. A képzelet megszépítő terében nőtt meg csak, vagy tényleg ilyen alacsony és egyszerű volt akkor is? Ki tudja, nem kérdem, s micsoda kérdés is volna ez, cserebogár, sárga cserebogár, ugye? A költészet ragyogó felhőit akkor a csendőrök szakácsnéja képviselte, aki esténként átjött hozzánk és mesélt, amíg el nem aludtunk, a húgom meg én. Mennyi mesét tudott ez a zsíros orrú, kitűnő mákos pogácsát sútő zömök, barna magyar özvegyasszony, akinek a kezét úgy szorongattam, hogy ujjanként kellett a kezemet lefejteni az övéről, mikor el akart menni az alvók gyermekágyától! Hol vagy, jó néni, akinek a nevét könnyelműen elfeledtem már, de akire magányosan sokszor gondolok, amikor a meseszövés mesterségével bíbelődöm. író nem járt Ógyallán, csak ha látogatóba jöttek Feszty Árpádhoz a barátai, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Pósa Lajos és mások, de azok is csak ott kinn, a Kingyesen tartózkodtak szívesen, mert ott lehetett hajnalig danolni és inni háborítatlan. Gyalla kimaradt az irodalomtörténetből, éppúgy, mint a 174
