Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Két karácsony között

Ógyallán, s én ott nőttem fel a kincstár szagában, kínosan számon tartott puskagolyók, kardok, iratok, corpus delictik és lobogó kakastollak között. „Rend volt itt", mondja önérzetesen apám, „rend, fiam, anélkül, hogy valaha is vér folyt volna a járásomban. Pedig itt Kossuth-párti volt mindenki." Ó, régi jó idők, politika, fegyelem, mintha egy vadlúdcsapat szállna el felettünk az égen. Apám deres bajsza, egy nehéz élet ráncai, s hol vagy te, drága jó fehér édesanyám? Aki itt jártál velünk, két apró gyerekkel, egyedül. Eleresztettél reggel az óvodába (itt volt a csillagda mellett), kezünkbe adtad a kicsi táskát vajas kenyérrel, s megcsókoltad rakoncátlan porontyaidat. Mi már itt a kert szélén leültünk egy padra, megettük a vajas kenyeret, s az óvodába úgy állítottunk be, üres kézzel. Valaki feltűnik a kertajtóban, egy napbarnította asszonyarc, nénike. Ő ismerte az anyámat. Szeretnék itt maradni, és faggatni, meséljen nekem róla, mondjon el mindent, én még csak harmadikos gimnazista voltam, amikor meghalt, s hiába tartom íróasztalomban a fényképét, elmossa a húzó idő az arcvonásait. Jaj, milyen egyszerű és egytengelyű az ember, ha visszatér oda, ahonnan elindult. Amit féltve őrzünk sokan magunkban, s amiről nem szokás beszélni, még az irodalmi formában is csak ritkán, most mind kivonul az emlékezetből, ráül itt a vállunkra, az ember meghajlik alatta, s majdhogy megcsókolja az anyaföldet. Néhány polgár áll az utcán, s nézi, amint átsietünk az úton: nehezen tudnám nekik megmondani, mit hajszolok itt oly nyughatatlanul. Apám a barátjánál ül, leányom itt kergetődzik a bácsi unokájával a kertben, s nagyokat kiált a nagy szabadságtól. Mert künn van egyszer a négyszer öt méternyi pozsonyi területről, amit a velem való végzete adott a számára lakóhelyül. Feleségem a csillagvizsgáló távcsövénél ül, s én szeretném az elszánt kirándulási órákat gyorsan és tökéletesen kihasználni. Talán el kellene menni az iskolába, de a rektor úr már meghalt. Jó módszere volt az első elemiben. A katedra fölé egy lécet szögezett, s arra tette a pléhből nyírott betűket. Az e betű közepébe néha kockacukrot dugott, s hangosan mondta: é, é, édes! Az iskola jól megy, nyolc tanítója van, s a magyar mellett bizony szlovák osztályai is vannak. Polgári iskolát kellene kapnia Ógyallának is, járási székhely s nagyközség, megérdemli; talán most a kerületi iskolák bevezetésével meg is kapja. Dolgos, józan nép lakik itt, törődni kell vele, s elsősorban oly módon, hogy iskolákat állítunk a számára. Jöjjön az önművelődési szenvedély, minden magyar szenvedélyek közül a legbizonytalanabb, de a légszomjasabb. Ez a nép szereti a színházat, s maga is játszik 172