Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Két karácsony között

magyar kultúrmunkát adott esetben egy kaszinói előadás meríti ki joggal. Menj a közületedhez, ott talán lesz feladatod, mert mindez nem neked való már." Későn felelek, mint ahogy későn vagy egyáltalán nem felelek egy éve, hogy a magyar lelkek pozíciója olyan különböző a délkörök percei szerint, miszerint csak egy Kazinczy-stílű és -terjedelmű levelezés tudná áthidalni. Most felelek, talán nem csak a magam nevében. Emlékszel, kedves barátom, a lutheránus templom Terézia idejéből való puritán barokk­jára. Családom fiágon kétszáz éve ott énekelte a zsoltárt. — Eszedbe jutnak, ugye, a szellős pozsonyi dombok szőlőskertjei a sziget felett; apám ősei művelték. Láttad már Nyitrát télen — nagyanyám családja, kereskedők, kisnemesek és lateinerek köteleznek arra, hogy rájuk gondoljak. Nem mehetek, mert a nagybácsim, aki különben Krúdyt is tanította, paptanár volt a podolini gimnáziumban. Aztán persze nem mehetek, mert szeretek őgyelegni öreg sírok és emléktáblák között, mert nekem Bél Mátyás majdnem családi emlékem. Mert néha reggel el kell mennem a Prímáspalota térre, szemben a palotával, melynek timpanonja alatt egyenest az európai históriába lépsz, s meg kell néznem, az öregurak magot szóró tenyerei körül mint rebben a galambsereg s mint száll a zárt kis téren az etető karjára és vállára, akár az ember és állat intim, szelíd egybeolvadását ábrázoló preraffaelita képen. Van-e valahol a világon ilyen szelíd és áhítatos urbánus han­gulat, mint ezen a téren egy téli vagy késő őszi délelőttön? Ismered a csöndet a Grassalkovich-palota előtt, télidőben, amikor a tar és havas fák ágas-bogas karjának rajza mögül nyugodt és finom arányaival, szelíd kupolájával sárgán felragyog a kastély okosan és nyugodtan, mint maga az állhatattosság? Néha ki kell mennem a Dunához, ahol a gát és a park láncívei felett a természettel és a végtelenséggel néz szemközt az ember: a síkság Európában itt kezdődik. Minek meséljem, hiszen ismered a Hosszú utca főúri palotájának tömör és dohányillatú boltíveit — kaszinótermeiben, az öreg Vutkovich és Toldy Ferenc egyre feketébb képei alatt a füstben ott kavargott először egy más magyar jövő bizonytalan és gyönyörű álma. A történelmet is hívhatnám tanú­nak, de ezt csak azóta teszem, hogy úgy érzem, ki akarnak forgatni tulajdonomból. Most azt mondhatnám, hogy éjszakánként Lovassy László és Pulszky Ferenc alakjával találkozom, az Irgalmasok felé Wesselényi, a Magyar utcában Kölcsey „átszellemült alakja" jár, a Fő téren pedig minden magyar grófok legnyugodtabbika vitatkozik a lomha és okos Deákkal. 161

Next

/
Thumbnails
Contents