Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

rendűeket s kitagadta az idegen anyanyelvűeket. Az állam mindkét esetben csak egyik oldalról fogadott be. Miután a kirekesztett vagy ónként kivált idegen intellektusok nem támaszkodtak önálló államra vagy rokonszenvező szomszédra, a nemzetállam kiművelésén fáradó magyar középosztállyal szemben egy népi eszmét dolgoztak ki. A történészkedő tizenkilencedik század mindenkitől megkívánta a történelmi elődöket. A magyarok az Árpádkor államszervezőit választották, az északi szlávok a huszita népmozgalmat. Igaz ugyan, hogy a huszita forradalom magyarországi változata Eötvös Józsefet, a nemzetállam legkülönb elméleti képviselőjét is foglalkoztatta, de regénye csak utólagos lelkiismereti számadás, jóvátételnek szánt szörnyű emlékeztetés a helyes néppolitikára. A szlávok szemében a mozgalom több: jelkép, küldetéstudatuk tartalma. Kiemelik a történelmi valóságból, a huszitizmus attól kezdve az egyik óriás Ormuzd és Arimán mitologikus párharcában, mely a Dunavölgyben s az elátkozott völgyön túl egész Közép-Európában állítólag évezredek óta dühöng. Ez a párbaj Arisztokrácia és Demokrácia, Ür és Nép, Erőszak és Népjog, Gondolatszabadság és Rang közt bontotta meg a közép-európai sorsegységet is, és taszította Nyugat-Európa talpához. Mert ott Ormuzd és Arimán: úr és nép mitologikus ellentéte a polgári forradalmak árán már rég nemzeti egységbe olvadt. A középosztály mindkét oldalon érezte, hogy eszméje csonka: különkülön képviseli a letűnt nyugat-európai harc küzdő feleit. Ekkor KözépEurópa hajdani egyenjogú királyságai kisebbségi érzéstől gyötörve versenyre keltek Európáért. Csonka eszméjükre fellebbezve kértek bebocsátást a népek társaságába; a magyar a „védpajzs" eszmére — a keresztény-katonai ideálra —, a cseh a huszita néphagyományra hivatkozott. Formulájuk egyforma: „jó magyar az, aki jó európai" és „jó csehnek lenni annyi, mint jó európainak lenni". Mindegyik mást ért a formula alatt, miután külön-külön osztoznak Európa örökarisztokratikus és ugyanakkor örök-demokratikus küldetésén. Az ízigvérig európai népek ritkán vallják magukat európainak, az európaiság kizárlólag a közép-európai népek keservesen tudatos ügye, mert a befejezetlen Ormuzd-Arimán harcban csak ők nyomorodtak féleurópaiakká. Nyugat-Európa az újkorban végzetesen a Kelet fölé nőtt, s ezt nem a megnyílt óceánnak köszönheti, hanem annak, hogy John Ball és Etienne Marcel óta szörnyű polgárháborúk során Európa arisztokratikus és demokratikus kettős hivatását valóságos nemzeti életben egyesítette. Az Ormuzd és Arimán harc elmélete, a történetbölcseletté szélesített 106