Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

teltek bele. Majd a teste megrázkódott, mintha a görcs hirtelen szabadon engedné, és felegyenesedett. Arca vértelen volt, mint Dante arca, tekintetében a menny és pokol közt tévelygő, átokterhelt költő és látnók kísérteties, félelmetes lángja lobogott. Marco Polo, az én jóságos uram és szeretett mesterem egész lénye olyan átalakuláson ment keresztül, mintha halottaiból támadt volna fel. Sokáig szótlan maradit. Nem nézett rám, idegen volt, és úgy hatott, mintha elérhetetlen messzeségben időzne. Végre, mintegy a /távolból hallottam a hangját, mintha nem is az ő hangja volna: — Készülj fel, holnap nekivágok az utolsó utamnak. Nagy útra indulok... — s újra sokáig hallgatott. Mikor megszólalt, hangja még távolabbinak, idegenebbnek csengett. Gyermekes csodálkozás csengett benne, amikor így folytatta: — Annyi sok nagy utazás után majdhogy meg nem feledkeztem erről az egy, legnagyobb utazásomról... Erről az utolsó utamról hajszál híján megfeledkeztem, holott minden eddiginél fontosabb... Nehéz léptekkel ment el mellettem, mintha a sötétségben valami határozott cél felé tapogatózna. Másnap reggel úgy láttam, hogy az éjszakai kísértet járásról teljesen megfeledkezett. Amikor megkérdeztem, mik a teendőim az utazással kapcsolatban, csodálkozva, idegenkedve tekintett rám, és mindössze annyit mondott, hogy tartsam készenlétben írószerszámomat, valamit tollba mond nekem. Ez lett volna a nagy út előtt minden rendelkezése? Nem mertem kérdést intézni hozzá. Amikor a napkorong már mélyen a tenger tükre fölé hajolt, bejött a könyvtárba. Mindent előkészítettem. Olyan helyre ült, ahol nem láthattam. Kántáló orrhangon, amilyet csak hindu szerzetesektől hallottam, amikor szellemeket idéztek, belefogott egy történet elmondásába: — A fejezet címe: ,,A fehér majmok országa" S szünet után: 45