Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

— Ezer meg ezer halálos veszedelmen, mondhatatlan fáradalmakon estem túl, és egymagamban jutottam el Mathura városába, amely a Jumna folyó partján feleszik... Estéről estére folytatta a tollbamondást. Egyebekben megszokott élete semmiben sem változott. Számtalan hajója, melyeknek korlátlan ura és parancsolója volt, futott be Velence kikötőjébe. Itt kirakták nagy értékű rakományukat, az idegen országok árucikkeinek helyébe Velence javai kerültek, melyeket hosszú útjaikra magukkal vittek. Azután felszedték a horgonyt, és érkező hajóknak adtak helyet. Marco Polo munkabírása pillanatra sem csökkent. A Nagytanácsban úgy megállta a helyét, mint rajta kívül senki más. Izgalmas, vészterhes idők jártak akkor, Velencének nagy szüksége volt erre a nagyeszű, hatalmas akaratú férfiúra. De amikor a napkorong már mélyen a tenger tükre fölé hajolt, bejött a könyvtárba. Mindig úgy foglalt helyet, hogy nem láthattam. Furcsa, kántáló orrhangon, melyet csak hindu szerzetesektől hallottam, amikor szellemeket idéztek, mondta tollba a fejezetet, melynek címe: „A fehér majmok országa". Bevallom, hogy e munka folyamán gyakran azt hittem, hogy az én jóságos uram és szeretett mesterem beteg. Néha olyan benyomást tett rám, mintha önkívületben diktálna, mint valami költő. Máskor meg voltam győződve, hogy őrült, vagy gonosz szellemek megzavarták az elméjét. Ezt az érzésemet csak erősítette és alátámasztotta furcsa kántáló hangja, amely izgatta, bántotta a fülemet, és egyhangú, súlytalan hanghordozása, amely néha suttogássá halkult, úgyhogy megerőltetésembe került, hogy megértsem, amit mond. Arckifejezése, melyet csak akkor pillantottam meg, ha természetellenesen hosszúra nyúló szünetekben lopva feléje sandítottam, ugyancsak megszállottságra vallott. Itt ült az az ember, akinek évtizedekig meghitt bizalmasa voltam, s most ijesztően, felfoghatatlanul idegennek láttam, gyötrődő révületben, ajkán széles mosollyal, mely 46