Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

vel a királyi mozdulattal eloszlatná a múlt (homályát. Az ifjak alacsony zsámolyokon ültek, úgy tekintettek fel a csodálatos, szinte emberfeletti emberre. Abban a pillanatban, amikor az emlékezés határozott képpé formálódott, és Marco Polo szellemidézésbe akart fogni, rám esett a tekintete. Azonnal tudta, Ihogy kísérteties vendége várja, mennie kell. Felemelkedett, de jobbját még mindig kinyújtva tartotta maga előtt, mintha valakit áldana, vagy a parancsoló mozdulattal ördögűzést akarna véghezvinni. Ebben a szinte önkívületnek nevezhető állapotban ellépett a szótlan, ijedt fiatalemberek előtt, és elhagyta a termet. Kértem a vendégeket, ne zavartassák magukat, uramnak halaszthatatlan dolga akadt, és ha elintézte, meg fog jelenni, és elbeszélésével bizonyára nem marad adósuk. Legjobb meggyőződésem szerint mondtam ezt, hiszen úgy hittem, hogy egyoldalú és jelentéktelen alkalomból történik Marco Polo és Dante találkozása. Arra nem gondoltam, nem is sejthettem, hogy minden másképpen fog történni, és hogy minden más értelmet nyer. Még csak ösztönösen sem érezhettem meg a hasonlíthatatlan, sorsszerű, végzetes tragédiát, mely ezen a estén kezdődött. Valahányszor uram a könyvtárban tartózkodott, nekem egy kis mellékszobában volt a helyem, melybe mellékfolyosón át jutottam. Ebben a kis helyiségben ültem most is. Úgy véltem, rövid beszélgetés lesz, de tévedtem, mert hosszú ideig tartott. Végre mélyen, ércesen zengő gongütést hallottam. A könyvtárba siettem. Dante magas, nyúlánk alakját pillantottam meg a bejáratnál. Uram vagy háromlépésnyire állott. Mély, merev meghajlással búcsúzott a vészterhes, emberfeletti férfiútól; Dante sólyomtekintete még egyszer yégigvillámlcxtt a termen. Ajtót nyitottam, -és előrementem. Némán követett, némán szállt a gondolába. A könyvtárba visszatérve, Marco Pólót még ugyanabban a helyzetben találtam, mint ahogyan Dantétól búcsúzott: mély, merev meghajlásban állott. Némán vártam. Percek 44