Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

ment, nem történt baj. Dante ledobta kámzsáját és bő lebernyegét. A nagy terem félhomályában néhány pillanatig fenségesen állt előttem. Elmúlt és jövendő századokra formált szoborszerű alak. Emberfelettinek, óriásnak láttam, azt éreztem, hogy fejével a csillagvilágba magasodik. Döbbenetesen vértelen, halott arcából kiugró sasorra ragadta meg elébb figyelmemet, aztán a halott arcot ijesztően koronázó fülleffentyűs fekete sapkája, mely olyan volt, mint valami titkos rend titkos ismertetőjele, és alvilági jelenséghez tette hasonlóvá. A legszörnyűbb villámló sólyomtekintete volt, mely mintegy belém mart. Uramra gondolva úgy éreztem, hogy katasztrófa van készülőben, és reszketve menekültem a könyvtárból. Az emeleti termekben kis társaság gyűlt egybe. Néhány ifjú gavallér, a ház barátai, Marco Polo csodálói. Mikor beléptem, éppen zaklatták, hogy mondjon el valamit csodálatos élményeiből. Uram sugárzott a jókedvtől. Amikor átléptem a terem küszöbét, éppen boros kelyhet emelt ajkához. Nem vett azonnal észre. Áhítatos csend honolt a teremben. Marco Polo gondolkozott, felkészült az elbeszélésre. Itt közbe kell vetnem, hogy Marco Polo ebben a pillanatban oly fiatalnak tetszett, akár egy húszéves ifjú. Ha valaki, aki nem ismeri, a távolból figyeli a csoportot, nem tenne különbséget a közel hetvenéves férfi és a fiatalok közt, vagy pedig úgy ítélne, hogy Marco fiatalabb, sugárzóbb, mint a velencei patríciuscsaládok elpuhult, elkényeztetett sarjai. Az imént még Dante infernális, vérfagyasztó jelenségével álltam szemben, és most olyan érzésem volt, mint valaki, akit hosszú ideig vaksötét börtönben tartottak, és hirtelen, minden átmenet nélkül egy ragyogó, nyári reggel napsugárözönbe dobnak. Csak álltam a terem küszöbén, mint a megvakult ember, nem láttam, és szememnek fájt a fény. Marco szemeiben valami kihívó, dacos merészség az istenkísértés vajákos lángjával lobogott. Díszes faragású, trónszéknek beillő, széles karosszékben ült. Fejedelmi pompájú öltözék volt rajta, melyről drágakövek fénye ragyogott. Fejét könnyedén bal kezébe támasztotta, jobb karját kinyújtotta, mintha a mesét üstökön ragadná, és ev43