Neubauer Pál: A jóslat

Első könyv- Marco Polo - II. fejezet: Hatszáz esztendő-egy nap

hogy a Távol-Kelet nagy birodalmait bebarangolja, a fiatalok unszolására gyakran meséltek róla, fejedelmi családjáról és a fekete Palazzo Pólóban rendezett pazar ünnepségekről. A hatalmas palota immár három évtized óta zárva volt, de a Polo nemzetségről nem szűntek meg beszélni; és mert mindenki túl akart tenni a másikon, és csodákat csodákkal tetézett, a Polo nemzetség legendája önmagától született meg. A legendát kísérteties kalandok szőtték át, idegenszerűen, félelmetesen, aranytól és drágakövektől ékesen pompázott az emberek képzeletében. .. Már csak kevesen éltek, akik Marco Pólót szemtől szemben láthatták, de mindenkinek lelkében és (fantáziájában meghittebben élt, és valóbb volt a valóságnál. S most, talán már egy óra múlva, ez a legendás hős és félisten bevonul Velencébe! A Palazzo Polo kapuja, mely harminc év óta csukva volt, megnyüik, és ki tudhatja, mi minden tárul majd az ember szeme elé?... A napsugarak már ferdén tűztek a város háztetőire, az aranykorong a tenger fölé hajolt, mintha tükörbe nézne, és a tenger szerelmesen várta lángoló csókját. Velence képeskönyvvé változott, és valami láthatatlan kéz a képeskönyv lapjait lassan forgatni kezdte a bámész, álmélkodó tömeg szeme előtt. A doge fekete ünneplő ruhában lépett ki a palotából. Kíséretében a Nagytanács tagjai. Kimért léptekkel haladtak a süppedő szőnyegeken, mintha virágos mezőn járnának. Vagy harminc lépés után a doge megállt, és a Nagytanács menetté alakult. Húsz szűz ragyogó uszálya csatlakozott az ünnepélyes férfiak menetéhez. Lengő-lobogó fátylaikban lépkedtek (tova, és a fátylak alatt mezítelenek voltak: szűzi mezítelenségüket imigyen hozták ajándékba Marco Pólónak, a nagy Velenceinek. Rózsákat, csodálatos virágokat vittek, így járultak az ünnepelt elébe. Díszesen öltözött ceremóniamester hófehér paripát vezetett a doge elé, ide a doge nem szállt nyeregbe. A paripa Marco Pólónak volt szánva. Lóháton tartja majd bevonulását Velencébe, és még a doge is, Velence első férfiúja, gyalogszerrel kíséri, hogy még így is kifejezze a köztársa32