Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XIV. fejezet: Váratlan fordulat

a politikai agitátorokra gondoltam, akik mögöttük rejtőz­nek, Kämpfer szavaira kellett emlékeznem, melyeket Lon­donban és Leuvenben hozzám intézett. Ilyenkor mindig kézzelfogható, szilárd, pontosan körülírt reálpolitikai ered­ményre jutottam. Előre láttam az eljövendő eseményeket, de hallgatnom és várnom kellett. Mary is várt. Láthatatlanul, mégis lát­hatóan Hans Kämpfer állt mögöttünk. Nem számított, fe­hér majom-e, politikai ügynök vagy éppenséggel hóbortos alak, aki a maga és mások mulattatására keveri a kártyát. Fenyegetőleg állt mögöttünk: ő is várakozott. Az 1921. esztendő második felében India nyugodt, terv­szerű szabadságmozgalma gyökeresen megváltozott. A ha­talmas ország addig tengerhez hasonlított, melynek sima, mozdulatlan a tükre, de máról holnapra viharzó óceánná változott, hullámhegyekkel ostromolta a szárazföldet és az eget. Döntő események hajszolták egymást. Nem volt meg­állás. Gandhit elkapta a dühöngő vihar, mind fergetegesebben dobálta ide-oda, bele a halálos veszedelmekbe. Az égzen­gésből villámok zúdultak a földre, és mindent lángba bo­rítottak. Gandhi még levelet ír az alkirálynak, azt a leve­let, amely történelmi nevezetességre tett szert. Engem küld Lord Readinghez, hogy személyesen adjam át. Az alkirály pompás fogadótermébe vezettek, melynek szembetűnő méretei voltak. Építője nyilván Anglia hatal­mát akarta a teremmel jelképezni. Nem rajta múlt, hogy mégis meghitt, megnyugtató hatást gyakorolt rám. Hamar észrevettem, hogy ez a nyugalom és meghittség Lord Reading személyének csodálatos, önmagában nyugvó lényét tükrözi. Ennek egy sugarát már a bemutatás pilla­natában elkaptam. Éppen akkor érkezett Montagu államtitkár hírhedt sür­gönye, melyben a Gandhi és a hindu szabadságmozgalom ellen foganatosítandó legszigorúbb intézkedéseket jelenti be. Gandhi elfogadta a kihívást, és egy cikkében kifejtette, hogy állja a harcot, India a végsőkig fog küzdeni. Jellegzetes angolszász arc. Az első benyomás ennél nem 326

Next

/
Thumbnails
Contents