Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XIV. fejezet: Váratlan fordulat

és annak a reményének adott kifejezést, hogy jelenléte nem hat zavarólag. Gyakorlatból tudja, mondta a hanyag társalgás hangján, hogy a gondolatoknak rendszerint szükségük van egy emberre, aki nekik ellentmond. A logika olajozott működése csak így ellenőrizhető. Braganza megütközése és csodálkozása csak pillanatig tartott. Az előkelő úrban a kitűnő Hans Kämpferre ismert. Annyira őszintén örvendezett a váratlan, nem íreméit viszontlátásnak, hogy tréfásan oldalba bökte. Kämpfer nevetve viszonozta a pajtáskodást, és rendkívül megelégedettnek látszott. — Otoman Zaradust!... Emberfia!... Nevetségessé tenném magam, ha most megkérdezném, honnan az ördögből került ebben a pillanatban ide, és hogyan szimatolta ki, hogy itt tartózkodom? — Maga csúnya ember! — méltatlankodott még mindig nevetve a kókler és próféta. — Nem szép, hogy változatlanul kémkedéssel gyanúsít, öregember vagyok, és végre nyugtot szeretnék. Pokolba a két ostoba névvel és az elavult cirkuszi mutatvánnyal! Tegye meg nekem azt a fene nagy szívességet, és ha a Tadzs Mahalban találkozunk, nevezzen egyszerűen Mister Hopkinsnak. Ez bármely világpolgár neve lehet, és dúsgazdag urat sejtet, aki unalmában bebarangolja a földet. — Benne vagyok, Mister Hopkins! — lelkesedett Braganza, és kitűnően mulatott. — Minden ellenkezésem hiábavaló, meg kell szoknom, hogy uraságodban démoni erők fölött rendelkező férfiút lássak! — ... aki életének nem is jelentéktelen részét mint fehér majom tengette! — szakította félbe, és olyan fintort vágott, hogy bárki majomnak tarthatta volna. — De látja, savanyú a szőlő, ahogy mondani szokás. Ez a vicces dolog kútba esett. A démoni tehet nekem egy szívességet, mint Berlinben az ilyesmit illedelmes szóval jelzik. Amint látja, hátam már kissé meghajlott, ezt a kor hozza magával. Elmúltak a szép idők, amikor a szent őserdőben egy evet könnyedségével ágról ágra lendültem... Persze, akkor nem voltam dúsgazdag, hanem szegény ágrólszakadt! — gri317