Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A népbíráskodás
közös hagyományoktól, lehengerelve minden ellenvéleményt a német-magyar párhuzamossággal, sőt azonossággal. A népbíróságok hálózatának kiépítése már 1945-ben megindult, a legtöbb per 1946-ban zajlott le, de sok 1947 nyaráig elhúzódott. A retribúciós törvények újszerű jellegzetessége - a nürnbergi alapokmánnyal azonos értelemben - a retroaktivitás elve, vagyis olyan cselekményeket is bűncselekménnyé minősített, amik elkövetésük idején semmiféle tiltó jogszabályt nem sértettek. Szlovákiában a háborús főbűnösök felett a pozsonyi Nemzeti Bíróság (Národný súd) ítélkezett, a kisebb bűnösöket a járási Népbíróságok (Ludové súdy) vonták felelősségre. A népbíráskodás ítéleteinek számbeli eredményeit dr. Viktory igazságügyi megbízott 1948 márciusában ismertette. Adataiból kiviláglik, hogy az elítéltek 29%-a volt szlovák, a többi magyar és német. 3 A pontos végeredmény Rašla szerint : 4 elítélt szlovák 2295 (28,49%), magyar 4812 (59,74%), német és egyéb 950 (11,77%). A fölmentettek 73,51 %-a volt magyar. Szem előtt tartva az egyes nemzetiségek lélekszámát a háború utáni években, az összehasonlításban azt találjuk, hogy a szlovák lakosságnak 0,085%-át ítélték el, a magyar lakosságból 0,8%-ot, a szlovákiai németek közül pedig 0,5%-ot. (Szlovákiában 1946-ban 2 700 000 szlovák volt, 600 000 magyar, 158 000 német.) Röviden: a magyar lakosságot a szlovákiai népbíróságok tízszer olyan szigorral kezelték, mint a szlovákot, és kétszer olyan szigorral, mint a német lakosságot. A szűk szlovákiai látókör azonban nem tükrözi a politikai megtorlás nemzetközi méreteit, nem ad választ arra a kérdésre, hogy egy félmilliós társadalomban föltételezhető-e a politikai bűnözés olyan méretű garázdálkodása, amilyet a népbíráskodás eredményei tanúsítanak. Ezért kell a nacionalista népbíráskodás valóságos keménységét más társadalmak megtorló politikai bíráskodásával összehasonlítva lemérni. Magyarországon pl. 17 699 személyt ítéltek el, a lakosság 0,17%-át, 5 ami azt jelenti, hogy a szlovákiai magyar kisebbség ötször olyan mértékben volt „fasisztább", mint a trianoni terület magyar társadalma. Ez persze különös megjegyzésként hat, de a számok 282