Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A lakosságcsere-egyezménytől a békekonferenciáig - 1946

ír, mint a negyedik fejezetben kifejtettük. Viszont rá kell mu­tatni, hogy a németek tömeges elmeneküléséről a Szlovák Statisztikai Hivatal 1946-ban még nem tudott, egész Szlová­kiában 12 000 nyugatra menekültet tartott nyilván.) A lakosságcsere-egyezmény aláírásának heteiben került sor annak a már említett két belügyminiszteri rendeletnek a kiadá­sára, mely a továbbiakban megtiltja a magyarok vagyonának elkobzását. Ez az enyhülés bizonyos légkörét teremtette meg, de csak legfelsőbb szinten, mert a közvélemény a rendeletekről nem tudott, a szlovák nyelvű sajtó nem közölte. A népi igazga­tási szervek - miután a magyarellenes propaganda hatása alatt álltak, és szentül hittek benne, hogy a magyar kisebbség is ki lesz toloncolva - azokat a felsőbb utasításokat, amelyek a magyarok vagyonelkobzás alóli mentesítését tartalmazták, nem vették komolyan és tovább folytatták az adminisztratív vagyonelkobzások megszervezését. A belügyi megbízott 1946. május 15-én 16 615/l-l V/4—1946. szám alatt kiadott rendeleté­ben a vagyonát el lehet kobozni, a nem háborús bűnös magyar személyeket azonban a felsorolásból kihagyta. Ennek ellenére a magyarok elleni vagyonelkobzó végzések kiadása a járási Nemzeti Bizottságok részéről nem szűnt meg. Ezért 1946. november 16-án a belügyi megbízott (Povereník vnútra) újabb körlevelet volt kénytelen kiadni 37 873/9-IV/4-1946. szám alatt, amelyben fegyelmezetlenség miatt megdorgálja a Nemze­ti Bizottságokat: „Megállapítottam, hogy az illetékes szervek az utasításokat nem tartják be, és a belügyi megbízott (Povere­ník vnútra) helybenhagyása nélkül adják ki határozataikat a vagyonelkobzás jogosultságának fennállásáról, ami által gya­korlatilag végrehajtják a magyar nemzetiségű személyek va­gyonának elkobzását. Minthogy a Csehszlovák Köztársaság kormánya a Csehszlovákia és Magyarország között 1946. feb­ruár 27-én megkötött egyezményben kötelezte magát, hogy felfüggeszti azon magyarok vagyonának elkobzására vonatko­zó intézkedéseit, akik a Csehszlovák Köztársaság ellen nem vétettek, elrendelem, hogy a további utasításig a magyar nem­zetiségű fizikai személyek vagyonának elkobzását ne folytas­190

Next

/
Thumbnails
Contents