Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Fábry István: Jelenünk a múlt tükrében

Igaz, ehhez hozzájárult az a tény is, hogy ebben az időben csak élelmiszerjegyre lehetett vásárolni a vendéglőkben, és pl. kávénak még híre-hamva sem volt, tehát a két szendvics mellé csak ásványvizet adtunk. Vagy például megfeledkeztünk arról, hogy az alakuló egyesület még nem rendelkezik postai átalánnyal, így aztán a postabélyegeket a saját zsebemből kellett fedeznem, és csak egy hónap múlva kaptam vissza az egyesülettől, pedig bizony a családnak nagy szüksége volt mindennap a pénzre. Több más technikai hiányosság mellett, melyek az alakulással jártak, a legnagyobb gondot az alapszabályzat előkészítése okozta, mivel az előkészítő bizottságban, sajnos, nem volt jogászunk. Nem kisebb gondot okozott magának a programbeszédnek az elkészítése sem, melyet Lőrincz elvtársnak kellett megtartania, mint az egyesület új, javasolt elnökének. Közvetlen a megalakulás előtt a szervezési feladatokkal és a gazdasági gondokkal Fellegi István elvtársat bíztuk meg, kikérve őt a párt Központi Bizottsága gazdasági osztályáról, azzal a szándékkal, hogy a megalakulásnál őt fogjuk javasolni szövetségünk központi titkárának. Ha ma, 25 éves távlatból szemlélve, visszaemlékezünk ezekre a napokra, azt hiszem, nem lesz érdemtelen foglalkozni pár mondatban azon nehézségekkel sem, amelyek politikai szempontból keresztezték utunkat. A legnagyobb gondot az okozta, hogyan áthidalni mindazon sérelmeket, melyeket nemzetiségi szempontból még a hatéves fasiszta elnyomás után sem tudott pártunk olyan könnyen felszámolni. Már a megalakulást megelőző időkben találkoztunk egyének és csoportok olyan nézeteivel, akik az alakulóban levő szövetségünket valamilyen „érdekvédelmi" szövetségnek képzelték el, egyetemesen védeni a magyar jogokat osztálytartalom nélkül. Sőt egyesek még odáig is elmerészkedtek, hogy tőlünk gróf Esterházy védelmét kérték, mégpedig azon az alapon, hogy az az úr az úgynevezett önálló Szlovák Állam idején a zsidótörvény ellen szavazott az akkori „parlamentben". Tehát „haladó gróf". A legszomorúbb az volt, hogy az ilyen s ehhez hasonló nézetek terjesztésére legtöbb esetben az egyszerű dolgozókat igyekeztek felhasználni, mert a volt jegyző urak, a reakciós papok, de a gróf urak és kiszolgálóik sem állhattak ki maguk a régi módszereikkel, a nép rég óhajtott szabadsága megakadályozására. Látván, hogy bűnös úri rendszerük letűnőben van, most egyszerre megtalálták az utat az egyszerű volt cselédjükhöz, báránybőrbe bújtatott farkasként igyekeztek őket „megnyerni" az egyetemes magyar érdekvédelemnek. Pontosan ez és ehhez hasonló próbálkozások ismétlődtek meg az Új Szó, a Szakszervezeti Közlöny és minden egyéb újonnan induló szervezetnél vagy intézménynél. Százszámra küldték az olyan értelmű cikkeket, beadványokat, állásfoglalásokat, melyek az ilyen próbálkozásokról tanúskodtak. Ebből az időből — és azt hiszem, nagy kár, hogy mindezeket nem raktuk el, és nem vettük elő 1968-ban és 1969-ben — meríthettünk volna tanulságot arra, hogy ellenségeink soha nem nyugszanak bele rabszolgatartó rendszerük elvesztésébe. Minket naponta felkerestek az úgynevezett régi „kultúrmunkások", leggyakrabban a volt jegyző urak, kikopott színészek és más kétes elemek, felkínálva szolgálataikat, hivatkozva régi tapasztalataikra a múltban a volt SZMKE, a CHARITAS és hasonló volt reakciós és irredenta egyesületekből. Az csak természetes, hogy mindjárt az ilyen első beszélgetésnél egyszeriben leapadt ezen egyének kultúrszomja, és minden esetben csalódottan távoztak. Természetes, hogy az ilyen mozgolódás a másik oldalon is kihívta az ellenhatást, és azt kezdték feltételezni, hogy alakulóban levő egyesületünk valamilyen Szüllő — Esterházy-féle „betyárkodó" szinten folytat kultúrtevékenységet és terjeszti azt. 63