Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Fábry István: Jelenünk a múlt tükrében

Sőt nem kevesen akadtak olyanok is, akiknek sehogyan sem volt ínyükre ez a megalakulás, de az sem, amit a Győzelmes Február 1948-ban véglegesen meghatározott: a nemzeti kérdés rendezése. Még kevésbé az, hogy ebben az országban a dolgozók maguk akarnak gazdái lenni a gyáraknak, földeknek és minden termelőeszköznek, nemzetiségre való tekintet nélkül. Mindez már alakuló közgyűlésünk előkészítése előtt is, de főleg a kesőbbiek folyamán naponta megismétlődött, mindaddig, amíg ellenfeleink nem győződtek meg arról, hogy a CSEMADOK-ban hiába próbálják megtalálni érdekeik védelmét, még kevésbé valamilyen nacionalista egyesületet. Vagyis helyesnek bizonyult az a feltevésünk, hogy születendő kulturális szövetségünk szervezését, irányítását azon harcosokra kell alapoznunk, akik tetteikkel már a múltban is bebizonyították osztályszempontból való hovatartozásukat. Tehát az ismert kommunista munkásokra, földművesekre és haladó értelmiségiekre. Helyesnek bizonyult maguknak a küldötteknek a kiválasztása is, mert alakuló közgyűlésünkön csaknem valamennyi meghívott küldött megjelent, és felszólalásaikban egyértelműen a szocialista internacionalizmus szellemében nyilatkoztak, támogatva főleg Lőrincz Gyula elvtárs programbeszédét. A vitafelszólalásokból (nem volt belőlük sok), valamennyiből kitűnt a tettre vágyás, a pártos kultúra terjesztése iránti eltökéltség. Maga a határozat, melyet a közgyűlés elfogadott, fogadalomtétel volt, hogy egyesületünk minden erejével támogatni fogja a szocializmus építésének gottwaldi programját a magyar dolgozók között. Ezen fogadalmunkat, Major elvtárs intelmeit a CSEMADOK kiszélesítésével és az ifjú nemzedék soraiból feltöltve igyekezett megtartani. Tanítani, nevelni és főleg falvainkon, az egységes földművesszövetkezetek alapításával, melyből — büszkén elmondhatjuk — szervezeteink alaposan kivették részüket, lerakni a szocializmus alapjait. De mint a jól megművelt földbe is a vetőmaggal együtt konkoly is bekerülhet, és ha a föld művelői idejében ki nem irtják ezt a kártevő gazt, elburjánzik, megrontja a tiszta szemet. Ugyanez történt a mi egyesületünkben is, hogy hiányos éberségünk következtében kezdtek elburjánzani azok a nézetek, melyek ellentétben álltak magával a pártos kultúra terjesztésével, a szocialista internacionalizmus legnemesebb elméletével és gyakorlatával. 1968—1969-ben tehát újból tanúi lehettünk annak, hogy ellenségeink még mindig nem adták fel a harcot, és újból megismétlődött az, hogy céljaik elérésére igyekeznek felhasználni az egyszerű embereket; terveiket a kishitűekre, az ingadozókra építve, megingatni a szocializmus alapjait, internacionalista és osztályalapjait. De mint egész társadalmunkban, így a mi szövetségünkben is aránylag gyorsan visszabillent az osztályharc mérlege, gyorsan véget ért a „pünkösdi királyság", és hála a proletár internacionalizmus erejének, szövetségeseink támogatásának, folytathatja szövetségünk is azon célkitűzéseit, melyeket 25 évvel ezelőtt mint magasztos célt tűzött maga elé. Ha ma, 25 éves távlatból visszatekintünk arra az útra, melyet kulturális szövetségünk megtett, nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Hogy az öreg haicosok, az alapító tagok büszkén és emelt fővel mondhatják el, hogy e szervezeten belül is kommunistákhoz méltóan dolgoztak, mint minden területen, ahová őket a párt állította. Nagymértékben járultak hozzá pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja ama célkitűzéseihez, mely oda vezetett, hogy a magyar dolgozók legszélesebb rétegei is aktív alkotóivá váltak szabad, boldog életünk, a szocializmus építésének közös hazánkban. 64