Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 nem engedélyezték, a hiányt a nyitrai Híd pótolta a Magyar Album kiadásával. Ebben az időszakban irod. életről alig beszélhetünk. Hat év alatt 30 szépirod. jellegű kiadvány jelent meg, zömmel (23) néhány oldalas füzet. - III. A Fábry Zoltán által „harmadvirágzásnak" nevezett irodalom korszakhatára később módosításra szorult, a „némaság évei" (1939-1948) ugyanis, bár kifejezte a magyarellenes megtorlások lényegét, irod. korszakhatárnak elfogadhatatlan. Nemcsak azért, mert a „kéziratos irodalom" (Koncsol) létezett, hanem azért is, mert „a két diametrálisan eltérő korszak egybeolvasztása" (Fónod) nem jelenthetett azonosságot a történelemben. 1945-1948-ban Csehszlovákiában a „nemzeti forradalom" jegyében érvényesítették a nemzetállami törekvéseket és a kisebbségellenes politikát. Tény, hogy a csszl. magyar irodalom harmadik korszakának nyitánya az Új Szó megjelenése (1948. dec. 15.) volt. Az irod. élet megindítását alapvetően befolyásolták a magyar kisebbséggel szemben 1945 után alkalmazott diszkriminatív intézkedések. A „kollektív bűnösség" elve alapján másfélszázezer személyt üldöztek el szülőföldjéről. A fellelhető adatok szerint 1945 jún.-ig 31 780 személy hagyta el Szlovákia területét. Csehországba 41 640 személyt deportáltak, a lakosságcsere során pedig 68 407 személyt telepítettek Mo.-ra. Családi körülményei miatt további 6000 személy kényszerült „önként" áttelepülni. A lakosságcsere 1947. ápr. 11-én kezdődött s 1948. jún. 10-én ért véget, bár még később is indultak szerelvények kitelepítettekkel Mo.-ra. - Az írók nagy része (megélhetési gondok miatt) ugyancsak Mo.-ra települt. Az itt maradottakon (Fábry Zoltán, Sas Andor, Egri Viktor, Szabó Béla, L. Kiss Ibolya, Csontos Vilmos) kívül azok lettek az alapozó nemzedék tagjai, akik az iskola- és munkapadok mellől vagy a paraszti robotból kerültek az irodalmi életbe (Dénes György, Ozsvald Árpád, Bábi Tibor, Gyurcsó István, Veres János, Gály Olga, Török Elemér). Őket elsősorban a hazára találás öröme és a társad, változások lelkesítették, s kevesen voltak, akik a korszak sematizmustól terhes kísértéseinek ellent tudtak mondani. Meghatározóan új mondanivalóval a „nyolcak" nemzedéke lépett az irodalomba. Az őket követő új nemzedékek („egyszemüsök", „iródiások" stb.) már a korszerű irodalom/költészet igényével léptek fel, s legjobb alkotásaikkal nemcsak a kisebbségi magyar irodalmat gazdagították a Felvidéken, hanem müveik az egyetemes magyar irodalomba is beépültek. Ír.: Szvatkó Pál: A szlovenszkói magyar irodalom. = Szlovenszkói magyar elbeszélők, Tornalja-Bp. 1935; Szalatnai Rezső: Irodalmi menetrend Szlovenszkón, Magyar Figyelő 1933/1-2; Vájlok Sándor: Harmadik irodalmi nemzedékünk, Tátra 1937/7; Kemény Gábor: így tünt el egy gondolat. Bp. 1940: Fónod Zoltán: Üzenet, Bp. 1993, Po. 2002; Fábry Zoltán: H arm ad virágzás. 1963; Csanda Sándor: Első nemzedék, 1968; Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek, 1977; Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980, Bp. 1982; Fónod Zoltán: Gyorsmérleg. = Körvonalak, 1982; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999), I., 2000; Koncsol László: Nemzedékem útjain, 1988. F. Z. Költészet (1918-1945): A csszl. magyar költészet fogalma nem terminus technicus, változó interpretációk rendszerében működő kategória, mely egyes kutatók számára önálló esztétikai-interpretációs terep, míg mások számára csupán egy földrajzi, ill. szociológiai determináltságból fakadó behatárolás. Ez a kettősség mind a szerzői önreprezentációk, mind az értelmezői hozzáállások rendszerében kezdettől jelen van. A frissen alakult Csehszlovákia területén a magyar nyelvű költészet nehezen, de meglehetősen tarka színekben bontakozott ki, s helyesen állapította meg Komlós Aladár, hogy elsősorban az „irodalmi árfelhajtás" elve érvényesült, azaz a trianoni trauma bénította magyarság elvesztette kritikai érzékét, s az utódállamokban megképzödő szövegvilág értékelését mindenekelőtt a szolidaritás és a kritikátlan bátorítás jellemezte. Ezt az álláspontot képviselte többek közt Sziklay Ferenc és Alapy Gyula, s ezzel szállt szembe pl. Mécs László és Fábry Zoltán. Szvatkó Pál szerint is „heterogén fej és központ nélküli magyar massza került Szlovenszkóra", ami a „pesti kritikai ellenőrzés" hirtelen megszakadásához vezetett. Az egyre-másra intézményesülő provincializmus és regionalizmus útvesztőiben a petőfieskedö, ill. népdal vagy nótaköltészeti 250
