Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - III. Giordano Bruno

véges világrendnek híveit meglepi a kérdéssel, hogy mire alapozzák a kozmosz végességének tanát, miért ragaszkodnak ahhoz, hogy az égboltozat homorú és domború kristályfelületeknek a rendszere, miért kell a világrendet úgy képzelniök, hogy az a hagyma leveleihez hasonlóan egymásba foglalt szféráknak a sora. Érzékeink nem győznek meg a világ végességéről. Senkinek sem jut eszébe, hogy a látóhatárt a világegyetem határának tartsa. Ahogy látóhatárom középpontjában állónak érzem magam, ha körülnézek, mihelyt megváltoztatom álláspontomat, az előbbi pont kerületen fekvőnek látszik. ígv vagyunk a Földdel is. A világegyetem középpontjának érzékeljük, de ha más bolygón volnánk, ott is a világ középpontjában éreznők magunkat. Kétségtelen, hogy a világ végtelenségét nem tapasztalhatjuk, de az is bizonyos, hogy a végességéről sem szerezhetünk érzékeinkkel meggyőződést. De nem is tartozik az érzékek körébe a kérdésnek a megoldása. Az elménk feladata, hogy tisztázza az összes felmerülő kérdéseket. Ilyen kérdés, mely a világ végességével szorosan összefügg, hogy mi van a szférákon túl. Azt feleljük rá, hogy semmi? Felelhetjük-e egyáltalán ezt? Mert ha a szférákon túl a semmi vari, akkor a kozmosz a semmiben van, azaz sehol sincs, tehát nincs is. Ha azt feleljük, hogy a szférákon túl az Isten van, akkor meg éppen a végtelenséget kell elfogadnunk, mert hiszen az ő végtelenségéből következik, hogy testetlen fensége testi módon csak egy mérhetetlen világban nyilatkozhatik meg. Határtalan képessége csak határtalan valóságban testesülhet meg. Az isteni mindenhatóság nem irigyli a létet a számtalan világtól; az isteni tevékenység fáradhatatlan, az isteni jóság, amely végtelen sok dolgot tehet a maga részesévé és egy végtelenségbe áradhat szét, nem fösvénykedhetik, nem szorítkozhatik egy semmiségre, mert hiszen minden véges dolog semmi az ő végtelenségéhez képest. „Ha megokolt, hogy legyen egy véges jó, egy határolt tökéletesség, mennyivel inkább megokolt az, hogy legyen egy végtelen jó, mert ahol a véges jó helyénvaló és észszerű, ott a végtelen jó feltétlenül szükségszerűen való." A végtelen térben számtalan, forgó, keringő csillagvilág van. „Semmi sem áll, de keringve-forogva Mozog minden az égen s egek alatt. A mélybe bukik s feltör a magasba Nagy és kicsi rész, Könnyű, nehéz; S tán egy véghez valamennyi halad S egyforma az út; Célja felé siet így mind, míg odajut, így a kavargó vízben is Hab habra kering, A mélybe leszáll, majd felmerül újra megint. S mi űzi, mi hajtja, Nem szűnik meg az ok: Nincs nyugalom, minden mozog.'' Bruno Istene nincs kívül a világegyetemen, nem kívülről hat, nem kívülről lehel életet az élettelen anyagba, hanem „belülről formálja az anyagot, ahogy a mag a gyökér belsejéből fejleszti a szárat, a szár belsejéből hajtja ki az ágakat, az ágak belsejéből alakítja a galyakat, ezek belsejéből fakasztja a bimbókat; belülről, mintegy belső életerőből szövi a leveleket, a virágokat, a gyümölcsöt s ugyan40