Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - II. Szokratesz

nokat, melyekért az olimposzi felséges isteneknek haragja méltán sújthatná városunkat. Bölcs bírák, ítélőszéketek elé állítom Szókratész polgártársat, aki mesterségét elhagyva, családjával nem törődve, a szofisták mesterségébe kontárkodik bele és úton útfélen megállít minket, szabad polgárokat, hogy kikérdezvén legrejtettebb gondolatainkat kiforgassa szavainkat, megzavarjon és a körülállók nevetségének tárgyává tegyen. Furfangos kérdéseivel annyira megzavar, hogy meggondolatlanul nyilatkozunk hazánkról, drága városunkról, Athénről, vezető és tekintélyes férfiainkról lekicsinylő véleményünk támad, sőt az olimposziak tisztelete is megrendül bennünk. És ez éppen az, ami arra kényszerít, hogy vádlóként lépjek fel. Megbocsáthatónak tartom, hogy polgártársainkat: engem, téged, őt, titeket mind kigúnyol, hogy nem számol emberi gyengeségeinkkel, hogy ránk támad, mert egy kicsit hiúk vagyunk. De beléborzongok, ha arra gondolok, hogy mi lesz velünk, ha a magasságos istenek színe elé jut egyszer Szókratész istenkáromlásainak a híre. Mert tudjátok meg, tiszteletreméltó bírák, hogy Szókratész nem tiszteli isteneinket, akiknek mindenünket köszönhetjük. Nem borúi le égi magasságuk előtt, hanem vizsgálódása tárgyává teszi az égi dolgokat, az igaztalant igazsággá teszi és erre tanít másokat is. Nein ismétlem káromló szavait, csak annyit mondok, hogv istentelensége legfőbb bizonyítékának birtokában vagyok: tudom, hogy titokban a levegőben jár. Ember létére akar a levegőben járni. Titkokat fürkészett ki, amelyeket halandónak nem szabad megismernie. Mi más ez, mint a szent és sérthetetlen törvényeknek semmibevevése, az istenek tekintélyének lerombolása? Annyira meírv felfuvalkodottságában ez a Szókratész, hogy a maga Ítéletét a törvény fölé helyezi és felidézi ellenünk nemcsak az olimposziak haragját, hanem kihívja a végzetet is. Lesújt az ránk, akik tétlenül tűrjük Szókratész istentelen beszédeit. Lesújt és összetör mindannyiunkat egy ember bűnéért. ítéljetek bírák, hogy meg ne ítéltessünk! Némítsátok el ezt az egy embert, hogy százan, ezren, tízezren megtarthassuk a hangunkat, az életünket. ítéletet várok, óh tisztes bírák, hogy Athén dicsősége porba ne omoljon. Athén dicsősége, népének szabadsága! Szent és drága kincsünk mivé lett Kritiász zsarnoki uralmának idejében? Emlékeztek rá, hogy mit szenvedtünk, hogy megaláztak? Ki tette velünk, hogy megfosztott jogainktól? Ki más, mint Kritiász és társai: Szókratész tanítványai! Gyűlölik a felséges népet, csőcseléknek tartják a polgárokat, demokráciánkat állandóan végromlással fenyegetik, mert Szókratésztól megtanulták, hogy a törvényeket nem kell tisztelni, hogy a közösség akarata helyébe a maguk önkényét ültessék. Vagy mit szóltok ahhoz ti, hatalmas férfiak, élet és halál urai, hogy a híres Alkibiadész, hazánk és jó ügyünk árulója szintén Szókratész tanítványának számít? Ti nem ismeritek a kicsapongásoknak azt a sorát, amelyek megrontották Alkibiadészt és hazaárulóvá tették. De én tudom, hogy kinek a társaságában züllött el. Ez az ember Szókratész volt. Együtt dorbézolt, ivott Alkibiadésszal és társaival és megrontotta őket. És ezt a nagy általános züllÖttséget felrovom Szokratesznak nemcsak mint Athén szabad polgára, hanem mint családapa is, aki önnön családjában tapasztalta, hogy mit jelentett egy olyan ember tevékenysége az ifjúság körében, mint Szókratész. Bíró uraim, egy apa áll előttetek, akinek a derék jó fia javíthatatlan korhellyé züllött Szókratész társaságában. Nem menthetem meg a dicsőséges élet számára, mert a szemembe nevet, ha korholom. Nincs többé apai tekintély, nincs állami, nincs isteni tekintély, mindennek vége! És ki tette ezt? Szókratész! Vádolom ezért Szókratész kőfaragómestert nemcsak istentelenséggel, de az ifjúság megrontásával is. Vádolom és kívánom, hogy vegye el büntetését mielőbb. 26