Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - II. Szokratesz

Meg kell tőle szabadulnunk, hogy nyugodtan hajthassuk fejünket pihenőre, mert különben állandóan rettegnünk kell az istenek haragjától és sohase tudhatjuk, hogy mikor támad családunkban önnön gyermekeink közül ellenségünk, aki házunkra tűzcsóvát vet, aki apai ősz fejünkre gyalázatot hoz Szókratész tanításait követvén. Ezzel befejezhetném, ha nem fenyegetne még egy veszedelem és pedig az, hogy Szókratész védekezésében úgy fog beszélni, hogy mindannyiatokat megnyer a maga számára. Veszedelmes mestere a szónak, fületekbe édes méregként fog minden szava belopódzni és mire ítéletet kellene mondanotok, nem fogjátok tudni, hogy mitévő legyetek. Figyelmeztetek óh hatalmas bírák, ne hallgassatok rá. Ne hallgassátok, ítéljetek! Szókratész védőbeszéde. Athéniek, nem látok a szívetekbe, nem tudom, hogy mi lakozik benne most, hogy vádlómat hallottátok. Én őszintén bevallom, hogy ámulok és bámulok, mert ennyi újságot egv ülő helyemben még nem hallottam. Hazugságok tárházának nevezhetném a vádbeszédet, de nem teszem, mert mindenki előtt, aki ismer, nyilvánvaló, hogy a szónak nem vagyok mestere. De ha az is volnék, illetlennek tartanám, hogy az én koromban valaki ékesen szavaljon előttetek, mint valami éretlen gyerkőc. Nem, ne várjatok tőlem szónoklatot. Egyszerűen az igazat fogom mondani, semmivel sem többet, sem kevesebbet. Tudom, hogy nehéz lesz a feladatom, hogy az igazságot megértessem veletek. Tudom, hogy nemcsak ez a vádbeszéd hangzott el ellenem, hanem hogy régóta izgatják ellenem a közvéleményt titokban, alattomosan úgy, hogy védekezni sem tudok ellene. Most engedelmeskedem a törvénynek és védem magam. Rossz híremet költik azzal a rágalommal, hogy az égi és alvilági dolgokat kutatom és ezzel vétkezem az istenek ellen. Az istenek titkait fürkészem, eszemet túlbecsülöm, megfeledkezem arról, hogy gyarló és halandó ember vagyok? Ti mind, athéni polgárok, akikkel beszélgettem, megmondhatjátok, bizonyíthatjátok, hogy sohasem voltam nagyra a tudásommal, sohasem vallottam mást, többet, mint hogy annyit tudok, hogy nem tudok semmit. Híven ehhez a meggyőződésemhez hirdettem-e valaha is valamit, tanítottam-e valamilyen tant avagy végigjártam-e mindazokat, akik nagy tudás hírében állottak és sorra kérdezősködtem-e tőlük, hogy tudásukból valamit magamnak is biztosítsak

1? Ha bevallott tudatlanságommal, de a tudásvágytól sarkalva kérdésekkel ostromoltalak, óh, athéni polgárok, bűnt követtem-e el ezzel ellenetek vagy az istenek elleni Ha pedig ti bűnnek tartottátok ezt a cselekedetemet, nem lett volna-e kötelességtek, hogy engem, a tudatlant felvilágosítsatok nagy botlásomról, bűnömről és az igazi útra térítsetek? Be nem oktattatok ki, hanem azonnal vád alá helyeztetek. Nem tettétek, amit istenfélő emberekként tennetek kellett volna, hanem elzárkóztatok előlem bölcseségtek fellegváraiba és engem a szegény halandót a föld porában hagytatok. És még ti vagytok ellenséges indulattal irántam? Az istenekre hivatkoztok és engem istentelennek kiáltotok ki. Azt mondjátok, hogy nem hiszek az állam isteneiben, hanem csak az isteniben hiszek. Hát igen, minden törekvésem az volt eleddig, hogy közelebb jussak egész életem rendjével az isteni erényhez, az istenek örök rendeléséhez. A különbség köztem és köztetek, óh, athéniek az, hogy ti magatok után Ítélitek meg az isteneket és azt hiszitek, hogy rátok szorúlnak, az áldozataitokra, az ajándékaitokra, én pedig hiszem és vallom, hogy a magasságos istenek titka éppen az, hogy semmire sem szorúlnak, sem rá27