Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - I. Zaratusztra

agyunk torzképekben látja a világritmus kifejezését, rettenetesen eltévelyedtünk is­tenkereső utunkban. Tudásunk azzá lett, aminek a hindú fantázia ábrázolja: otromba, pocakos, rikító vörös szörnynek, elefántfejjel és patkányon nyargalva. Lettünk a kemény és kikerülhetetlen bálványimádásban nyomorékok, leprások, lú­puszosok, üszkös kezűek, lábúak, rákbetegek, de ki vehette észre a tömegnek nyomo­rát, mikor az áldozatokra kellett gondolni szüntelen. Ahol a bálványokat tisztúltabb isteneszme szorítja is ki, ott sem szűnik meg a félelem, ott sem lépi túl egy városnak, egy népnek a határait. Minden városnak, minden népnek megvannak a maga külön istenei, akiknek hatalma megsemmisítő a másik népre, a szomszéd városra. Egyiptomnak, Bábelnek, Asszúrnak istenei harc­ban állanak egymással, segítik a maguk népét, amíg szolgai engedelmességet tanú­sít a papirenddel szemben, pusztulást hoz az engedetlenekre, a kételkedőkre. Ezek is áldozatokat követelnek, ezek is megrontására törnek az embernek, kezükben a ha­talom, tehetnek, amit akarnak, az ember magára hagyottan tévelyeg, nincs akit szeressen, nincs akiben bízzon, jaj az áldozati szabályok megsértőjének, szerencsét­lenség, csapás fenyeget minden oldalról. Csodálom, hogy az emberiség el nem epedt ebben a rettenetes korszakban. Sokezer éves életkorának csak ez utolsó 3 ez­redévében élhetett megint harmóniában a világ ritmusával, Kr. e. 900 évvel szüle­tett az első nagy megváltó, aki megszabadított a démonoktól, meg a bálványoktól, a nagy tanítómester, aki megint a helyes útra terelte zarándoklásunkat. Közel 3000 évvel ezelőtt született Zaratusztra. 3. A hívó szózat. Jöjjetek, óh jöjjetek, ki a napfényre, ki az éjszakából, ti dermedt szívűek és melegedjetek föl! ím, ígyen szólal meg Zaratusztra! Hí, el az oltároktól, melyeknek lángja mellett szívünk dermedt marad, hí, el a gonosz bálványok elől ki a napfényre, hogy felmelegedjünk. Ki szólít így minket bálványimádókat? Az Üristennek szerény dalnoka. Nincs is egyéb vágya, csak, hogy az maradhasson. Persze az emberek legendával szö­vik körűi a létét, hogy folytonos zaklatásoknak volt kitéve a devek, a gonosz szelle­mek részéről, akik vesztüket érezték, mikor megszületett. Hiisz éves korában vonúlt el a világ zajától az erdő rejtett magányába. Ott látogatták meg a legenda szerint az angyalok és jó szellemek, eljött maga az Ür is és kinyilatkoztatta magát előtte. Mondá pedig az Isten Zaratusztrának: Én vagyok az, aki megtanítja az embert a jó­ra, — míg Ahrimán a rossznak mestere; az én törvényem nem az, hogy az embere­ket nyomorúságba fogjam. Tudd meg, hogy a rossz az csak Ahrimántól jöhet, úgy minden rossz cselekedet és minden rosszra hajló gondolat. Megismervén Zaratusztra a jó és rossz közötti különbséget, könyvbe foglalá a törvényeket és ránk hagyá művét, melyet mi zend törvénynek nevezünk, nevezzük Zend Avesztának. A Zend Aveszta tett bizonyságot Zaratusztra mellett, mikor Irán királya küldetése igazolását kívánta tőle. "És a király kívánságára Zaratusztra fel­olvasta neki a nagy művet. Minket csak azok a részek érdekelnek, hol szárnyaló szavakkal zeng himnu­szokat a könyörülő, jóságos szeretetben megnyilatkozó Istennek. (Zajti Ferencznek fordításában adom azokat a részeket, melyeket idézni érdemeseknek tartok.) 13

Next

/
Thumbnails
Contents