Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])
1. A nagy példák - I. Zaratusztra
De tartsunk sort! Legendáktól mentesen nézzük Zarátusztra alakját. Lovon járó, nemes népnek szülötte, olyan népé, amely az Istenét is lóra ülteti. A szasszanida domborműveken látható az Isten, aki lóhátról nyújtja a királynak koronáját. A Szasszanida ős: Ardeszír az első Isten kegyelméből való király. Az Isten pedig immár nem csak elvesz, hanem ad is. A bálványok semmit sem adnak, csak tűrik az áldozatok ellenében, hogy szerencsés legyen az ember is. Olyan környezetben nő fel, ahol a föld fia éjszakai álma után kunyhójából vagy sátrából frissen, üdén kilép a Nap elébe és bizalom száll a lelkébe a tisztaságos napfelkeltének a láttára. Hirdeti is, hogy „áldó melegével csak átfog a Nap mindent." ElvonúLt az erdő csendjébe. Szava elhal a csendbe, a szent, néma áhítatba és a való-valóság, csak kiömlik s árad szerte a világba. Igen, boldogaknak hirdetjük mind az embereket, akik csacsogó, fecsegő szájjal nem fordúlnak vissza a csend birodalmának küszöbéről. Királyi ajándéknak részesei lesznek, akik néhány percig átadják magukat a csendben megnyilvánuló örök lény hatalmának. Zarátusztra dalolja: Az Isten mindenhol a csend, a tomboló vihar mélyében rejtőző csend a felséges Istennek szava. A hallgatás művészete megnyitja előttünk a magasságos Istennek országát, érezzük, hogy átölel szent jóságával. Igen, a vihar zúgása közepette a bérc fokán állva felmagasztosúl az ember az elülő földi zajtól megszabadulva és a vihar mélyén rejtőző csendbe elmerülve érzi, ahogy földhözkötöttségét leveti, mintha valaki emelné, vinné magasabb szférák felé. Kivész szívéből a félelem, bizakodó tekintettel néz a felderülő égre, ahonnan immár nem irigy démonok, hanem az egy Isten néz le ránk. 4. Mi, az Isten fiai. Bármit gondoltak valaha, Az enyém a gondolatok leghatalmasabbja, Mert ez a bizalmat adja, Hogy Isten kegyébe rejtve, Örökkön iidvözülten élhetek benne, És velem mind a jók seregesen, Kik szóban, tettben ernyedetlen Istenben élnek! Zarátusztra hirdeti, hogy a rossz nem Istentől való, hogy tőle csak a jó jön és hogy bátran bízhatunk benne, nem hagy el, hanem jó barátként az oldalunkon áll. Zaratusztránál jelenik meg a gondolat, hogy az ember és Istene között apa- és fiú viszonya lehet, a bizalomnak és szeretetnek a prófétája, aki elszakad a lokális istenalakok szűk körétől és megteremti az univerzális isteneszinét, amikor minden nemzet fia részére elfogadhatóvá teszi Ormuzdnak alakját. Ormuzd immár nemcsak az iráni népnek Istene, hanem az egész emberiségé, mind a jó embereké és a rosszaknak nincs Istenük, nincs hatalmasságuk, csak a gonosz Ahrimán-Ármány áll mögöttük, aki azonban nem tudja győzelemre vinni szolgáit, mert egykoron mégis csak vége lesz majdan, a hosszú csatának és el fog takarodni a rossz, mivelhogy nem bírta végig a jóságnak ra^vogó, tiszta tekintetét. 14
