Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - V. Masaryk G. Tamás

az édesapja is azt hitte, hogy állásfoglalásáért sok pénzt kapott és ugyancsak csóválta a fejét, mikor megtudta, hogy csak az igazság kedvéért állt ki a nyilvánosság elé a szegény zsidó védelmére a fia. 1907-ben igaztalanúl pörbefogott horvát politikusok védelmére kel és az egész régi monarchia diplomáciáját leplezi le kíméletlenül, feltárja aljasságát. Rossz szemmel nézték ettől a perctől kezdve, de nem törődött a hatalom véleményével, a fő az volt, hogy a lelkiismerete nyugodt volt. Akadtak, akik csúfolódtak azon, hogy a csehszlovák nemzet felszabadítói tudósok, tanárok voltak, hogy szerepük jutott a világpolitikában is. Masaryk nyugodtan felelte a gúnyolódóknak: „tanárságunkhoz és állásunkhoz munka és munkásság által jutottunk; nem a tanárság a lényeg, hanem hogy szegénynek születtem és sohasem lettem gazdaggá." A szilárd meggyőződés, a fáradhatatlan munka, a világnak helyes értékelése azok az útmutatók, melyek Masaryk életéből felénk világítanak, amelyek minden embernek, de különösen a tanítónak adják meg az irányítást, hogy az emberi lét magaslatára csak munka révén juthatunk el, még pedig olyan munka révén, mely nem nekünk magunknak szerez földi javakat, hanem a közösségnek juttat kincseket. Ez lesz az életünk fényes oldala, amelyen mindenkor megmaradhatunk, ha nem felejtjük, hogy az árnyas oldal a magányos embereknek az oldala. Masaryk egész életén át önmagát adta embertársainak és így elérte a létnek azt a mélységét, hol az ember Istenére talál. 2. Az élet iskolája. Pezsgő munkakedvvel, áldozatos készséggel lépünk az iskolába, Masaryk iskolájában, ahogy elképzelte a jó tanítót, a jó tanulókat, a jó iskolát, a jó módszert. Mit vár a tanítótól? „A tanító sorsa nemcsak a tanítás, hanem a tanulás is. Ha a gyerek felfogja, hogy a tanító maga is állandóan valami felé törekszik, hogy azt az energiát az igazság keresésében, amellyel szavait beléoltogatja, a tanító a maga életével igazolja, akkor megteszi azt, amiről ép szó van.'' És csak így érhető el, hogy a gyereket bevonhatjuk munkaközösségünkbe. A hangsúly ép ezen van, hogy tanító és tanuló az igazság keresésében, az ismeretek gyűjtésében és feldolgozásában munkatársakká lesznek. Ez a munkatársi viszony az egyedül lehetséges és egészséges viszony. Ez a munkatársi viszony biztosítja aztán, hogy a viszony kölcsönösségéből kifolyóan a tanítót is nevelik a tanulók. A viszony közvetlenségének nevelő hatása vitathatatlan, valamint annak a ténynek, hogy a gyermeknek szeretettel és érdeklődéssel való figyelése a nevelőt magát is neveli, a gyermek lelkületéhez való alkalmazkodásra képesíti és készteti. A gyerekeknek egyre mélyülő bizalma sarkalja a tanítót arra, hogy tudását elmélyítse, gyarapítsa, hogy a gyerekek minden kérdésére felelhessen. Igen, a jó tanító törekszik arra, hogy készen legyen a feleletekre, de nem ijed meg attól sem, hogy őszintén bevallja, ha valamit nem tud. Tudom, nem tudom, ennyit tudok, többet nem tudok — mind olyan vallomások a jó tanító szájából, melyek a gyerekek bizalmát fokozzák. Nincs szerencsétlenebb tanító, mint aki augúr módjára mindentudó akar lenni. „A gyerek megérzi, hogy mit akar a tanító, hogy mit mond és hogyan cselekszik." Ha ezek között ellenmondásokat talál, akkor vége a tanító tekintélyének, 67