Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - V. Masaryk G. Tamás

Az egyénileg öntudatos emberre nem a vezetés kötelességét rója Masaryk, hanem a szolgálatra való készséget. Vezetővé csak az lehet, aki maga is megtanult engedelmeskedni, aki tudja, hogy őt magát is vezetik. Masaryk az individualizmus és kollektivizmus mesgyéjén vezet, örömét az öntudatos emberben találja, akiben megvan a szociális felelősségérzet és az építő, alkotó, szociális irányú munkakedv. Értelmünknek egyoldalú fejlesztése, intellektualizmusunk ép úgy forrása lehet meghasonlásunknak, mint az a forradalmi felfogás, mely a vallásos életet egyszerűen babonaságnak, az erkölcsöt farizeuskodásnak ítéli. Ezeknek a tévelygőknek azt ajánlja, hogy az eszük mellett a szívükre is fordítsanak gondot, illetőleg, hogy vegyék fontolóra azt a tényt, hogy az erkölcs az embernek embertársához való viszonyából ered, míg a vallás az embernek a mindenséghez, különösen pedig Istenhez való viszonyát szabja meg. Az embernek embertársához való viszonyát a szeretetre alapozza, a szeretet erkölcsét hirdeti, azt a szeretetet, amely nem érzelgés, nem valami elvont fogalom, hanem tevékeny erő, amelyet nem szabad távoli célok felé irányítani, hanem közvetlen közelünkben kell hatékonnyá tenni. Szerencsétlenségünk, hogy mikor az egész világot átfogó szeretet buzog fel bennünk, mindenkire pazaroljuk ezt a szeretetet, csak közvetlen, legközelebbi hozzátartozóinkra nem. Aki az otthonában, a családja körében nem tudja a szeretet hatalmát éreztetni, az hiába akarja megváltani a népet, az emberiséget, nevetségbe fullad. Csak, aki megtanulta, hogy a szeretet annyit jelent, hogy szeretteinkért dolgoznunk kell, csak az remélheti, hogy nagyobb körben is hatást fog elérni, hogy a faluja népét is rászoktathatja arra, hogy szeresse önmagát a mások gyűlölete nélkül. Hiába hirdetik korunkban ma sokan, hogy ököllel, gyűlölettel boldogulhatunk csak, hogy a kíméletlen emberé a jövő, Masaryk meggyőződése tántoríthatatlan, hogy a legkíméletlenebb emberben is győz egyszer a szeretet részvét formájában és akkor végük van az embertelen ember álmainak. A hatalmaskodó ember sorsa, hogy magára marad, magányos emberré lesz, azzá, amit Masaryk a legnagyobb földi szerencsétlenségnek tart. „Az ember mindent el tud viselni, csak a magányt nem; a magány minden körülmények között a kétségbeeséshez vezet, még akkor is, ha az ember önmagát isteníti." A magáramaradt embert Masaryk nem gonosznak ítéli, hanem gyengének, aki rászorúl az embertársai segítségére. Segítségére kell lennünk, hogy ne kényszerüljön arra, hogy öngyilkosságot kövessen el. íme, annak az embernek a tanítása, akit a megrontónknak akartak kikiáltani! Nem rendült meg megrágalmazása első óráiban sem, ahogy soha életében nem a külvilág ítélete szabta meg cselekedeteit, hanem a lelkiismerete. Szókratész is csak a daimonionja szavára hallgatott, mikor valamire elhatározta magát. 1886-ban kezdette meg küzdelmét a králodvori és zelenohorai kézíratok hitelessége ellen, melyeket pedig úgy tekintettek, mint a cseh nemzeti kultúra ősiségének csalhatatlan és nagybecsű bizonyítékait. Masaryk kimutatta ezeknek a kéziratoknak értéktelenségét és ezzel magára vonta a hivatalos köröknek és a nemzeti dolgokban érzékeny rétegeknek neheztelését, sőt üldözését is, de nem tágított, mert meg volt győződve a maga igazáról, az élő bíró a szívében nyugodt volt. A polnai pörben a vérváddal illetett zsidó Hilsnernek pártjára áll és rendületlenül kitart mellette, jóllehet megint a leggyűlölködőbben támadják. Csak egy néhány percre rendült meg a vad hajszának láttára, arra gondolt, hogy kivándorol, elhagyja hazáját, de édesapja látogatása visszaadta életkedvét, mert hiszen még 66