Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - V. Masaryk G. Tamás

1. Az élet tanítómestere. Mikor 1881-ben megjelent a fiatal bécsi egyetemi magántanárnak, Masaryk Tamásnak könyve az öngyilkosságról, mint a modern civilizáció tömegjelenségéről, nem kellett soká várni és megjelentek a minden kornak elmaradhatatlan szikofantészei, akik valamikor fügét csempésztek Attikában, de azóta is aljas vádakat csempésznek a köztudatba. A szikofantészek most azt fogták rá a fiatal tudósra, hogy munkájával öngyilkosságra csábítja az ifjúságot, tehát, mint Szókratész, úgy ő is az ifjúságnak megrontója. A közvéleménynek az a természete, hogy ilyenkor nem veszi bírálat alá a vádat, nem veszi elő magát a könyvet, melyen a vád alapúi, hanem gondtalanúl ismétli a vádat és meghozza ítéletét. A bíró szerepében való tetszelgés megszédíti a mindennapi embert és a vádlottat csak az tartja vissza a kétségbeeséstől, hogy önmagában megvan az erkölcsi nyugalma és kiegyensúlyozottsága. Mi is a valódi tartalma Masaryk első könyvének? Masaryk szerint az öngyilkosság korunknak egyik beteges tünete. Az önmagukat túlbecsülő emberek rokkannak meg annyira az életük során, hogy az öngyilkosságba menekülnek. Akinek nincs meg a szilárd világlátása, nincs meg a biztos tájékozódása, az fegyvert fog önmagára, mikor az élet nagy kérdés elé állítja. Szilárd világlátást, biztos tájékozódást sürget és nem elégszik meg ennek elvi megállapításával, hanem hozzálát, hogy hallgatóit, a munkásokat, a népet tanítsa, hogy ezzel felvértezze őket a lelki meghasonlás, az öngyilkosság forrása ellen. Nehéz és sötét árnyak borúinak a mai kor emberére. Válságban van az ember egész élete, rettenetes anarchia súlyosbítja benső egyenetlenségünket, mely nemcsak a miénk, hanem minden kortársunké. Keressük a lelki békét és bizony keresésünkben eltévedünk könnyen: vannak, akik megelégszenek, ha kételkednek, ha a tagadás szellemét tartják magukban ébren, ha minden régi szellemi és erkölcsi értéket, mint haszontalan lomot, babonát kivetnek magukból és közben magányos, keserű emberekké lesznek. A magányosságtól óv Masaryk, az embertől, aki túlbecsüli a maga egyéniségét és nem tudja, hogy ,,csak mint egyén, függetlenül minden más egyéntől nem élhetünk, ez merő lehetetlenség, mert nincs magában megálló Én." Ma az egyénnek számolnia kell azzal, hogy az ember társas lény, hogy sorsát megszabja a kollektívum, a közösség, melyben él. Nemcsak olyan munkát kell elvégeznünk, amelyből egyéni ihasznunk van, hanem olyat is, melyből a közösségnek, a fajnak is haszna van. Vannak személytelen vágyaink is, amelyek elégedetlenekké tesznek aztán is, mikor önző vágyainkat már kielégítettük. Az emberi közösséggel szemben érzett kötelességeink persze nem jelentik azt, hogy az egyént és az egyéniséget lebecsüljük és a tömeget, a közösséget, mint valami bálványt istenítsük. A kollektivizmus apostolai tévednek, mikor az egyén értékét semmibe veszik és csak a kollektívumot becsülik valamire, mert érthetetlen, hogy értéktelen egyéneknek a tömege hogyan válik egyszerre értékessé. 65